Nyomtatás

Transzjogok a melegjogok mintájára?

2021. december 5.

A brit konzervatív kormány által beterjesztett törvényjavaslat bűncselekménynek nyilvánítaná a melegek és a transzneműek „meggyógyítását” célzó terápiát. Közben szakértők attól tartanak, hogy a túlzottan könnyen elérhető nemátalakítás súlyos következményekkel jár a fiatalok számára.

A szexuális beállítottság és a gender-identitás összekeverésével a kormány a gyerekek egészségét veszélyezteti” – olvassuk az Economist beszámolóját a brit kormány által beterjesztett törvényjavaslatról, amely Angliában és Walesben bűncselekménnyé nyilvánítaná a szexuális beállítottság és a nemi identitás megváltoztatását  célzó cselekedeteket, mindenekelőtt a melegség „gyógyítására” és a biológiai nemnek megfelelő gender-identitás beállítására törekvő átalakító terápiákat. A javaslat indoklása kimondja, hogy a szexuális orientáció és a gender hovatartozás megválasztása az egyéni szabadságjogok részét képezi.

Az Economist üdvözli a kormány javaslatának első részét, vagyis a homoszexualitás „gyógyítását” célzó terápiák betiltását, mondván, hogy az ilyenfajta kezdeményezések tudománytalan sarlatánságok, amelyek súlyos kárt okoznak a melegeknek.  A piacpárti lap mellesleg megjegyzi, hogy a melegházasságot a toryk kormányzása idején legalizálták 2013-ban.

A transzneműség kérdése azonban más lapra tartozik – írja az Economist. Mint arról a Metazin is beszámolt, a gender hovatartozás különösen a tinédzserek körében gyakran bizonytalan. A nemi diszfória elég gyakori jelenség, főleg a serdülő lányok esetében, akiknek döntő többsége végül magától visszatér biológiai neméhez. Csakhogy az angolszász országokban újabban fiatalkorúak esetében is előszeretettel engedélyezik a nemváltás gyógyszeres megkezdését, akár a szülők akarata ellenére is. Mint azonban az Economist rámutat, a hormonkezelés esetleges mellékhatásai nem kellőképpen ismertek. (A brit kormány felkérésére összeállított szakértői vélemény is erre a következtetésre jutott – igaz, az eredményeket transzjogi szervezetek részrehajlónak és elfogultnak nevezték. Egy másik, szintén kormányzati felkérésre készülő kutatás még zajlik.) A nemváltoztatás ráadásul az esetek számottevő részében nem enyhíti a fiatalok egyéb pszichés problémáit, egyebek között a depressziót és a szorongást, sokan ezért aztán visszaalakító kezelésnek vagy műtétnek vetik alá magukat.

Az Economist által megkérdezett szakértők attól tartanak, hogy a törvényjavaslat akár annak a lehetőségét is kizárja, hogy az orvosi beavatkozás alternatíváját kínálják a gyermeküknek. Pszichológusok eszerint akár azért is börtönbe is kerülhetnek, mert pszichológiai terápiát nyújtanak a nemi diszfóriával küzdőknek. A félelem alighanem megalapozott, hiszen a brit fellebbviteli bíróság szeptemberben megsemmisítette azt a Metazin által is ismertetett precedensértékű ítéletet, amely jelentősen korlátozta volna a 16 évnél fiatalabb kiskorúak nemváltó hormonkezelését.

Az Economist attól tart, hogy hiába az ellenérvek, ha a javaslat átmegy a bizottsági vitán, sok olyan képviselő lesz a baloldalon, de a toryk között is, aki nem mer majd ellene szavazni attól való félelmében, hogy bigottnak bélyegzik, ami ma az angolszász politikai nyelvben nem vakon hívő vallásos embert jelent, hanem rasszistát, és a mindenféle kisebbségek gyűlölőjét.