„A putyinizmus paradoxona: szakított a közelmúlttal, de úgy, hogy a régmúltban keres kapaszkodót” – írja Étienne de Floirac a Conflits internetes folyóiratban.
2014 januárjában Vlagyimir Putyin elnök három művet juttatott el magasrangú munkatársaihoz. Az első az antikommunista, erősen tradicionalista Nyikolaj Bergyajev Egyenlőtlenség című munkája, amely a szabadságot az egyenlőtlenséghez való jogként határozza meg. A második A jó igazolása a tizenkilencedik századi Vlagyimir Szolovjovtól, aki a hit és a világi ráció összehangolásában látta a feladatot, és ellenkező esetben megjósolta a forradalmat és a felfordulást. A harmadik az ortodox szlavofil Ivan Iljin (1883-1954) Küldetésünk című kötete. A bolsevik hatalomátvétel után Bergyajevhez hasonlóan emigrációban alkotó Iljin mind a totalitarizmust, mind a nyugati demokráciát elvetette, és harmadik utat javasolt Oroszországnak.
De Floirac ezen kívül idézi Szergej Uvarovot, a 19. század első felében uralkodó I. Miklós cár oktatási miniszterét, aki a francia forradalom szentháromságával (szabadság, egyenlőség, testvériség) egy másikat helyezett szembe: „autokrácia, ortodoxia, népiség”. Erre hasonlít a francia elemző szerint Putyin három szóban összefoglalható ideológiája: „hazafiság, ortodoxia, eurázsianizmus”.
A hazafiság Putyinnak Iljin nyomán mindenekelőtt a nemzet egységét jelenti. Létrejöttéhez és fenntartásához pedig nélkülözhetetlennek tartja a tekintélyt, vagyis az olyan vezetőt, aki maga mögött egyesíti az állam polgárait. „Oroszországnak szilárd, nemzeti, hazafias és liberális ihletettségű diktatúrára van szüksége” – idézi de Floirac Iljint. „A határozott vezető az Egész érdekét szolgálja, nem a részérdekeket, és vezeti a népet, ahelyett, hogy a külföldiek zsoldjában állna” – folytatódik az idézet. (A liberális jelző e szövegben a magántulajdon és a piac melletti állásfoglalást jelzi Iljinnél, a bolsevik rendszerrel szemben.) A hazafiság felfogásában az orosz és a szovjet hagyományban, így Iljinnél és a mai putyini Oroszországban is kulcsszerepet játszik a katona alakja. Iljin szavaival: „A katona a nép nemzeti egységét, az állam akaratát és erejét, valamint a becsületet testesíti meg.”
Az ortodoxia, a putyini ideológia második eleme a Nyugattal való szembenállást fejezi ki: azt tudniillik, hogy a Nyugatra jellemző haszonelvűség helyett Oroszországot magas, örök értékek vezérlik.
Az eurázsianizmus kifejezéssel Putyin Konsztantyin Leontyev tizenkilencedik századi filozófus „ázsianizmusát” igazítja át. Leontyev már akkor a dekadensnek látott nyugati civilizáció elleni védőbástyának látta az ázsiainak nevezett civilizációs modellt, amelyet szerinte az orosz sajátosságoknak kell megszabniuk. Putyin ehhez hasonlatosan egyfajta ostromlott erődnek érzi Oroszországot, s egyben a nyugati dekadenciával szembeni utolsó védőbástyát látja hazájában. Úgy érzi, hogy a Nyugat létében fenyegeti, és de Floirac szerint ez határozza meg Ukrajnával kapcsolatos magatartását is. Egy 2013-as beszédben név szerint hivatkozott is Leontyevre, mint aki egy olyan civilizáció letéteményesének tekintette az orosz államot, mely „az orosz népre, az orosz nyelvre, az orosz kultúrára, az orosz ortodox egyházra és a többi oroszországi hagyományos vallásra támaszkodik”. Putyinnál az „eurázsianizmussal” ez a szféra kiterjed az egykori Szovjetunió több tagállamára is.
Az orosz elnök pragmatikus embernek mondja magát, aki nem hisz az ideologikus politizálásban, de Floirac azonban úgy látja, hogy ideológiának nincs híján, habár nem vezéreszmét lát az ideológiában, hanem politikája igazolására használja. A vezető személyének központi szerepe miatt kérdéses, hogy Putyin nélkül is irányadó maradhat-e ez az ideológia Oroszországban, de Floirac mindenesetre úgy látja, gyökerei elég mélyek ahhoz, hogy ne tűnjön el Oroszország életéből.