Nyomtatás

A Kreml hasznos társutasai

2022. április 17.
https://www.flickr.com/photos/rubygoes/ https://www.flickr.com/photos/rubygoes/
CC RubyGoes

A konzervatív történész Putyin autoriter rezsimjének mentegetésével és bűneinek relativizálásával vádolja a radikális baloldali értelmiségieket, akik az Ukrajna elleni offenzíva kapcsán felemlegetik a Nyugat múltbeli bűneit, azt sugallva, hogy morális értelemben a demokrácia sem jobb, mint az autoriter rezsimek.

„A nyugati demokráciáknak sok hiányossága van, és számos szörnyűséges bűn elkövetéséért terheli őket felelősség. De még mindig jobbak, mint az orosz és a kínai autoriter rezsimek, és ezért megéri küzdeni értük. Hála az égnek, velünk ellentétben az ukránok tisztában vannak ezzel” – olvassuk Alexander Morrison oxfordi történésztől a konzervatív Critic magazinban.

Az orosz kormánypropaganda nemcsak hazugságok terjesztésével és a kínos tények elhallgatásával vívja az információs háborút, hanem egyúttal igyekszik morális igazolást is találni az Ukrajna elleni offenzívára. Előszeretettel emlegeti például, hogy a Nyugat és főleg Amerika is szívesen avatkozik be humanitárius célokra hivatkozva, sőt, nyíltan a rezsimváltás elérése érdekében is. Egy másik rendszeresen említett érv szerint a NATO túlterjeszkedése miatt volt szükségszerű és önvédelmi jellegű a háború.

Morrison mindezt nem tartja meglepőnek, azt viszont annál inkább, hogy a nyugati baloldali értelmiség is előszeretettel penget hasonló húrokat. Pankaj Mishra például azt fejtegette, hogy Putyin az amerikai agressziót – Szerbia bombázását, az iraki és az afganisztáni megszállást – másolja. George Monbiot pedig arról értekezett, hogy a Brit Birodalom propagandagépezete sem volt jobb, mint a putyini. Noam Chomsky, bár elítélte az Ukrajna elleni offenzívát, szintén az iraki és az afganisztáni háborúhoz hasonlította Putyin beavatkozását, hozzátéve, hogy a közvetlen kiváltó ok a NATO túlterjeszkedése volt. Branko Marcetic, a radikális baloldali Jacobin publicistája ehhez azt tette hozzá, hogy a területi szuverenitás elvének megsértésére az Egyesült Államok háborúi teremtettek precedenst.

Morrison nem tárgyalja, hogy az amerikai beavatkozások és az Ukrajna elleni offenzíva közötti párhuzamok mennyiben helytállók. De aggályosnak nevezi az antiglobalista és antikapitalista baloldal álláspontját, miszerint a Nyugatnak nincs morális alapja Putyint bírálni, inkább a saját portája előtt kellene söprögetnie. Különösen visszásnak tartja, hogy a baloldaliak propaganda és szólásszabadság dolgában sem látnak lényegi különbséget Oroszország és a Nyugat között. Morrison szerint a radikális baloldal nemcsak Putyin felelősségét és bűneit relativizálja, hanem egyúttal azt is állítja, hogy a demokrácia nem különb az autoriter rezsimeknél. Aminek nyilvánvaló cáfolata, hogy Nyugaton megjelenhettek a fenti rendszerkritikus írások, Oroszországban viszont nincs szabad sajtó, és a rezsim kritikusait üldözik. Sőt, azokat is, akik a szovjet múlt borzalmait hánytorgatnák fel – szemben a nyugati baloldali kritikusokkal, akik szabadon tanulmányozhatják országaik múltbeli bűneit.

Hasonló véleményt fogalmaz meg Simon Kuper a Financial Times hasábjain. Ahogyan George Orwell 1945-ben a Jegyzetek a nacionalizmusról című esszéjében kifejtette, a nyugati baloldali értelmiség előszeretettel dicsőíti a kapitalizmus és az imperializmus autoritárius kritikusait. Akárcsak a második világháború utáni időkben, most is Oroszországban látják a szerintük igazságtalan rendszer alternatíváját, véli Kuper. A szerző azt véli a legfonákabbnak, hogy a Putyin-rezsim az alt-jobboldaliak körében is igencsak népszerű: ők ugyanis, legalábbis az Ukrajna elleni offenzíváig a hanyatló liberalizmus, a globalista elit és a kozmopolitizmus elleni ideológiai harc példamutató úttörőjének tartották Putyint.