Nyomtatás

A neoliberális megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről

2022. május 22.

Egyre többen tartanak tőle, hogy a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok uralta internet totális megfigyeléshez vezet. Ezért – javasolják a baloldalon – az államnak kell beavatkoznia, hogy a neoliberális piaci dominancia legyőzésével demokratikussá tegye az internetet. De vajon az államtól ki véd majd meg?

Függünk tőlük, de nem bízunk az internetet uraló techcégekben. Mi lenne az alternatíva?” – kérdezi William Davies politológus a New Statesmanben két friss könyv kapcsán.

Justin E. H. Smith filozófus Az internet nem az, aminek látszik című monográfiájában egyrészt bemutatja, hogy filozófusok és tudósok már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazták az internet által összekapcsolt világ eszméjét. Aztán pedig azt taglalja, miféle rémálom lett az utópiából. Mint újabban egyre több internetguru, Smith is azon a véleményen van, hogy az internet súlyos civilizációs károkat okoz: az álhírek és a propaganda elősegítésével a diktatúrának kedvez, ráadásul minden korábbinál jobb lehetőségeket nyit meg az emberek megfigyelésére.

Smith kísérletet sem tesz rá, hogy megoldást javasoljon a problémák megoldására. Nem így Ben Tarnoff techguru, aki az Internet a népért: küzdelem a digitális jövőnkért című könyvében világos javallatot fogalmaz meg. Tarnoff lényegében a marxi gondolatokat alkalmazva abban jelöli meg minden baj okát, hogy az internet magánvállalatok irányítása alá került. Kezdetben a tudományos közösségek körében terjedő internet azért vált „a kizsákmányolás és a megfigyelés közegévé” – fejtegeti –, mert a neoliberális állam magánvállalatokra hagyta az infrastruktúra kialakítását és a tartalomszolgáltatást, ez pedig monopóliumok kialakulásához vezetett. A megoldás Tarnoff szerint az internet demokratizálása lehet. Ezt úgy képzeli, hogy a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok helyett alulról szerveződő kis közösségek a mostaninál decentralizáltabb, és nem kizárólag piaci logika szerint működő internetet hoznak létre.

Davies nem rejti véka alá, hogy Tarnoff javaslatát a hasonló romantikus marxista megközelítésekkel egyetemben teljességgel megvalósíthatatlannak tartja. Rámutat, hogy a nagyvállalatok azért kerültek monopolhelyzetbe, mert az internet a központosításnak kedvez: minél nagyobb forgalmat generál egy oldal, annál könnyebben szorítja ki a vetélytársakat. Davies azt is kétli, hogy a nagyvállalatok dominanciájának megtörése segítene megoldani a megfigyeléssel és az adatvédelemmel kapcsolatos problémákat. A nagyvállalatok egyeduralmát ugyanis csak az állam hatalmának megerősítésével lehetne elérni. De vajon az állammal szemben ki véd meg majd minket? Davies utal rá, hogy a modern technológiát manapság Kínában használják a legradikálisabban az állampolgárok megfigyelésére – márpedig ott a párt irányít, nem a tőke.