Nyomtatás

Szembenézés a történelmi szembenézéssel

2022. augusztus 23.

A náci múlt bűneivel való szembenézés évtizedeken át meghatározta Németország külpolitikáját. És gazdasági szempontból is igen jövedelmező volt, például elősegítette az olcsó orosz energiához való hozzáférést. Az ukrajnai háború miatt új narratíva körvonalazódik. Természetesen ez is összhangban van Berlin aktuális gazdasági érdekeivel és az új geopolitikai realitásokkal.

Az Ukrajna elleni agresszió leírására használt fogalmaink pontosan tükrözik, miként viszonyulunk Oroszországhoz. Egyúttal pedig hatással vannak saját német történelemszemléletünkre is” – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Martin Schulze Wessel müncheni Kelet-Európa történész.

A német közéletben is nagy vita folyik arról, milyen kifejezésekkel lehet legpontosabban leírni az Ukrajna elleni orosz katonai akciót. A legérzékenyebb kérdés az, hogy helyes-e Putyint Hitlerhez hasonlítani, az orosz kormány politikáját fasisztának nevezni, az agressziót pedig népirtásnak bélyegezni. A kérdésben állást foglaló történészek egy része szerint ez a terminológia egyrészt a náci Németország bűneit relativizálná, másrészt pedig pontatlan is, hiszen Putyin elnyomó rezsimje fontos tekintetben különbözik a huszadik század közepének fasiszta diktatúráitól.

Schulze Wessel nem így látja. Szerinte teljesen legitim a fasizmussal való párhuzam, hiszen Oroszország militarista autokrácia, és ideológiájában is a huszadik századi jobboldali autoritárius rezsimekre hajaz, amikor az orosz egyházzal kórusban a dekadens Nyugatot és a liberális toleranciát bírálja. Az ukrajnai háború kapcsán helyénvalónak tartja a népirtás kifejezést, mivel állítása szerint Oroszország az ukrán nép fizikai megsemmisítésére és kultúrájának eltörlésére törekszik.

Ami pedig a történelmi relativizálást illeti, Schulz Wessel szerint a náci Németország bűnei jottányit sem lesznek kisebbek attól, hogy párhuzamba állítják őket a mai Oroszország tetteivel. Sőt, ezt éppenséggel kívánatosnak tartja, hiszen ezzel is erősíteni lehet a németekben az Ukrajna melletti kiállás kötelességét. Schulze Wessel kifejezetten a történészek feladatának tarja, hogy irányt mutassanak a politikának azzal, hogy nevükön nevezik a dolgokat, és szembeszállnak Putyin revizionista, ideológiai gyarmatosító törekvéseivel.

A történelmi narratívák politikai eszközként való felhasználásában Németországnak nagy gyakorlata van, különösen ha Kelet-Európáról van szó, derül ki Hedwig Richter történész és Bernd Ulrich, a Zeit főszerkesztő-helyettesének esszéjéből. A szerzők részletesen felidézik, hogy a második világháború után az NSZK a náci múlttal való szembenézés apropóján szoros gazdasági kapcsolatot alakított ki a Szovjetunióval, amelyet aztán Oroszország is megörökölt. Richter és Ulrich szerint a múlttal való szembenézés történelmi narratívája komoly gazdasági hasznot hozott Németországnak: a Szovjetunió elleni agresszió fölötti nagy megbánás okán lelkifurdalás nélkül és kritikátlanul vehette az olcsó olajat és a gázt Moszkvától a kommunizmus idején, sőt, a Krím elcsatolása után is. A szerzők megjegyzik, hogy Berlin a náci német terjeszkedés más kelet-európai elszenvedőivel kapcsolatban nem tanúsított hasonló bűnbánatot.

Richter és Ulrich nem tesznek javaslatot új német történelmi narratívára, más elemzőkhöz hasonlóan azonban remélik, hogy a korábbi, oroszbarát emlékezetpolitika és a geopolitikai beavatkozásoktól való irtózás véget ér. Elvégre – jegyzik meg a szerzők – a náci múlt tanulsága nem az, hogy Németországnak nem szabad külföldön beavatkoznia, hanem sokkal inkább az, hogy a „fasiszta” invázió ellen fel kell lépni.