„A Szovjetunió elleni hidegháborúban alkalmazott klasszikus alapvetések egyáltalán nem állják meg a helyüket, ha a mai Kínára kívánnánk alkalmazni őket” – olvassuk az Asia Timesban Sourabh Guptától, a Washingtonban székelő Kína–Amerika-Tanulmányok Intézetének (ICAS) kutatójától.
Háromrészes esszéjében Gupta arra emlékeztet, hogy George Kennan, az Egyesült Államok hidegháborús politikájának elméleti megalapozója éppen 75 éve jelentette meg híres cikkét a Szovjetunió terjeszkedő politikájának okairól és hátteréről. Ebben kifejtette, hogy a Szovjetunió a világot uralni kívánó ellenséges rendszernek és egyben ideológiai ellenfélnek tekinti a kapitalizmust, és mint ilyet, hosszú távon megsemmisítendőnek minősíti. Ezzel ellentétben, a „kínai sajátosságokkal felruházott szocializmus” felhasználja a kapitalizmus előnyös tulajdonságait az erőforrások elosztásában és a piac kikényszerítette hatékonyságban. Nem veszi viszont át a nyugati rendszerből azt, amit Gupta – igaz, állítólagos – osztálykonfliktusnak és erőszakos túlhajtásnak nevez, vagyis a demokráciát. Ráadásul – állítja az elemzés – a kínai szocializmus nem tekinti céljának a geopolitikai terjeszkedést.
Ennél is fontosabb, hogy Kennan, aki kidolgozta a szovjet terjeszkedés feltartóztatásának stratégiáját, abból indult, ki, hogy az Egyesült Államok a Föld domináns gazdasági nagyhatalma, s mint ilyen, az egész Nyugatot csatasorba tudja állítani Moszkvával szemben. Kínában viszont egyenrangú félre talál. A kínai kormány rendelkezésére álló gazdasági potenciál és anyagi eszközök hamarosan felülmúlják az amerikai vezetés rendelkezésére álló erőforrásokat. Emiatt Amerikának a korábbiaknál nehezebb lesz kiküzdenie a Nyugat egységes fellépését. De a Csendes-óceán és az Indiai-óceán térségében is hasonló a helyzet. A kínai kihívás elsősorban gazdasági és technológiai jellegű, nem katonai vagy ideológiai természetű. Amerikának ebben a versenyben nehéz lesz a térség államait feltétel nélkül maga mellé állítania. Elég talányos Guptának az a fejtegetése, hogy Tajvan meghatározhatatlan ideig puskaporos hordó marad, „de nincs észszerű ok rá, hogy egy amerikai–kínai fegyveres konfliktus túlterjedjen a Kína számára létfontosságú első szigetlánc térségén”. Akármilyen sejtelmes is azonban e megfogalmazás, mégiscsak valamilyen fegyveres összecsapás lehetőségét vázolja fel.
A dolgozat első részében Gupta Kennan elemzését ismerteti. Eszerint a Szovjetunió agresszivitását a hagyományos orosz félelem motiválta. A földművelő orosz népességet – úgymond – harcias nomádok terrorizálták a középkorban, s innen ered a külvilág iránti beteges bizalmatlanság. A zsarnoki központi hatalom védelmet nyújtott a lakosságnak a külföld ellen, és ezzel indokolta hatalmát. A sztálini Szovjetunió nagyjából ezt a hagyományt folytatta. A marxizmus csak ürügy.
Mármost a külügyminisztérium 2020-ban erre rímelő értékelést adott ki Kínáról: az ősi kínai nagyhatalmi politika folytatódik – belül tekintélyelvű kormányzás, kifelé a szomszédok lekenyerezése, függőségbe ejtése.
A második részben Gupta cáfolni igyekszik ezt az értékelést. Kína a múltban sem terjeszkedett erőszakkal – írja–, hanem arra törekedett, hogy érdekeltté tegye a környező harcias népek vezetőit a Kínával folytatandó kereskedelemben. Mohóságukat a fegyveres harc helyett igyekezett a békés haszon felé terelni. Ehhez hasonlóan Gupta szerint az új selyemút programja nem függőséget hivatott teremteni, hanem kölcsönös előnyöket kínál. Ennek megfelelően Kína vetélkedik ugyan a Nyugattal, de nem célja, hogy ráerőltesse a maga rendszerét.
A harmadik fejezet arról szól, hogy Kína túl erős, a kapcsolatrendszer túl szoros ahhoz, hogy a Nyugat sarokba szoríthatná Kínát. Oroszországtól a hidegháború idején el lehetett zárkózni, mert a Nyugatnak ezzel nem volt vesztenivalója. Kínáé egészen más eset. Gazdasága hamarosan nagyobb lesz, mint az Egyesült Államoké, és a Kínába irányuló amerikai kivitel egymillió amerikainak ad munkát. Az amerikai termelő beruházások összege száz milliárd dollárt tesz ki, és ennél is tízszer nagyobb értékben vásároltak amerikai befektetők kínai értékpapírokat. Amerikának tehát nincs szabad keze, és nem is kezelheti Kínát az erő pozíciójából, mint annak idején a Szovjetuniót. Igaz viszont, hogy a hidegháborúkat a soft power, a puha erő, a kulturális, életmódbeli tényezők döntik el. És Gupta szerint Amerikának ezeken van mit javítania, ha minél több barátot akar szerezni a Kínával való vetélkedésben.