Nyomtatás

A szerelem demográfiája

2023. február 14.
A szerelem demográfiája

A női egyenjogúságnak köszönhetően ma már több nő szerez egyetemi végzettséget, mint férfi. A diploma azonban nem könnyíti meg a párválasztást, éppen ellenkezőleg, a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők egyre nehezebben találnak diplomás partnert. Annál jobb helyzetben vannak viszont a diplomás férfiak.

A randipiacon egyre nehezebb a nők dolga. Részben azért, mert az egyetemeken csökken a férfiak aránya” – olvassuk Rob Henderson pszichológus jelentését a partnerkeresési trendekről.

A fejlett országokban nemcsak hogy csökken a házasságok száma, de egyre több a szingli, a fiatalok pedig ritkábban szexelnek, mit a korábbi nemzedék. Japánban a fiatal felnőttek több, mint negyven százalékának nem volt szerelmi kapcsolata, és egyre többeket már egyáltalán nem érdekel a szerelem.

A Henderson által idézett, különböző országokban végzett tucatnyi kutatás tanúsága szerint különösen az egyetemet végzett nők találnak nehezen párt. Ennek pedig az az elsődleges oka, hogy a diplomás nők többsége szintén diplomás partnerre vágyik. Igen ám, csakhogy az elmúlt évtizedekben megfordult a korábbi trend, és az Egyesült Államokban ma már a diplomások között több a nő, mint a férfi, akárcsak a legtöbb fejlett országban. Mesterfokozatot  Amerikában harmadával több nő szerez, mint férfi. A kutatások arra is rávilágítanak – írja Henderson –, hogy a diplomás nők nemigen adják diplomás férjnél alább, illetve leginkább csak akkor házasodnak alacsonyabb végzettségű férfival, ha az jelentősen többet keres náluk.

A diplomás nők helyzetét tovább rontja, hogy az egyetemet végzett férfiak sokkal kevésbé válogatósak: nekik sokkal kevésbé fontos, hogy partnerük is diplomás legyen. Vagyis a diplomás nők nemcsak egymással, hanem a kevésbé képzett nőkkel is versenyeznek az eleve kevés diplomás férfiért. Az egyetemet végzett nők többsége ráadásul minden más tekintetben is igencsak finnyás, és szóba sem áll dohányzó, oltásellenes, munkanélküli vagy a feminizmust elutasító férfival. És említsünk meg még egy tényezőt, amely tovább rontja a nemek közötti arányt: a férfiak körében magasabb a melegek aránya. Nem csoda hát, ha a népszerű randialkalmazásokon a nők valósággal kapkodnak a diplomás férfiak után.

A piaci egyensúlytalanság a randikultúrára is kihat – teszi hozzá Henderson. Kutatások szerint ugyanis a nők inkább a tartós kapcsolatot keresik, míg a férfiak nyitottabbak a kötetlenebb, leginkább a szexre összpontosító viszonyra. Ahol magasabb a nők aránya, ott a férfiak inkább udvarolnak és hajlandók a tartós kapcsolatra, ahol viszont kevés a férfi, ott az egymással versengő nők kénytelenek a könnyed viszonyokba is belemenni, ami viszont – mint szintén kutatások bizonyítják –  kedvez a feminista mozgalmak erősödésének. Más elméletek szerint a nők a szűkös férfikínálat miatt hajlandóbbak ledér képeket megosztani magukról, és akadnak, akik kényszerből mennek bele  többpartneres, poliamorikus kapcsolatba.