„Ha a Brit Birodalom történetét úgy írjuk le, hogy egy gőgös és zsákmányszerző osztály példátlanul brutális elnyomást gyakorolt a földkerekség negyede felett, akkor azzal a birodalmakban létrejött liberális demokráciát csupán képmutató álcának kellene tekintenünk, amely pusztán az erőszak, a romlottság és a kapzsiság leplezésére szolgál. Az ilyen torz történelemfelfogás rendkívül kártékony következményekkel jár a liberális demokráciát fenntartani óhajtó kormányokra nézve” – olvassuk a Quillette magazinban John Lloyd recenzióját Nigel Biggar oxfordi erkölcs- és vallásfilozófus Erkölcsi számvetés a gyarmatosítással című februárban megjelent monográfiájáról.

A könyv már a megjelenése előtt óriási vitát váltott ki. Biggar azzal a céllal indította a gyarmatosítás erkölcsi szempontú megközelítését ígérő hatéves kutatási projektjét, hogy elfogulatlan értékeléssel szolgáljon a gyarmatosításról és birodalomépítésről. Kevésbé burkoltan fogalmazva, hogy felülvizsgálja a divatos interpretációkat, amelyek kizárólag az elnyomás, az igazságtalanság és kizsákmányolás felől értelmezik a gyarmati múltat. Mivel politikai tekintetben rendkívül érzékeny kérdésről van szó, a gyarmati múltat nem fekete-fehérnek beállító más hasonló kezdeményezésekhez hasonlóan Biggar kutatása is azonnal a tudományos viták kereszttüzébe került. A projekt társvezetője lemondott. Biggart politikailag motivált történelemhamisítással vádolták meg, kollégái pedig a kutatási projekt leállítására szólították fel az Oxford Egyetemet. Egyik kritikusa felidézte, hogy Biggar több kérdésben is a brit nacionalista politika mellett szállt síkra.

Lloyd szerint Biggar könyvében a szokásosnál valóban jobb színben tünteti fel a gyarmatosítást, de az elemzés nem egyoldalú. Határozottan elítéli az erőszakot és a népirtást, valamint a birodalmi arroganciát. Közben azonban arra is rávilágít, hogy sokan valóban a fejletlen társadalmak felemelését tartották céljuknak, és ezt a fejlett civilizáció küldetésének és kötelességének tekintették. Ehhez viszont gyakran kényszert alkalmaztak, ami súlyos morális aggályokat vet fel még akkor is, ha végeredményben társadalmi előnyökkel járt. Biggar egyúttal ara is rávilágít, hogy a brit gyarmati birodalom összességében kevésbé volt embertelen, mint számos más imperialista hatalom, különösen a keleti birodalmak, amelyek sokkal durvább és erőszakosabb módszereket alkalmaztak a leigázott népekkel szemben.

Lloyd részletesen elemzi Biggarnek a rabszolgatartásra vonatkozó fejtegetéseit. Biggar elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a rabszolgatartás nemcsak fehéreknek feketék ellen elkövetett bűne volt, hiszen voltak fehér rabszolgák is, és az afrikai rabszolgákat rendszerint fekete kerekedők gyűjtötték be és adták tovább. Biggar külön figyelmet szentel a brit történelemnek, kiemelve, hogy a szigetország viszonylag korán felhagyott a rabszolgatartással, sőt, a brit hadiflotta idegen hajókat is feltartóztatott az emberkereskedelmet megakadályozandó. Lloyd szerint ezeket a tényeket nem szabad elhallgatni, bár nem hiszi, hogy a briteknek a rabszolgaság elleni fellépése levonna a korábbi bűnök súlyából, márpedig szerint Biggar érvelése ezt sugallja.

Recenziója végén Lloyd azért is fontosnak minősíti a gyarmati múlt árnyalt tanulmányozását, mert a liberális demokrácia sorsa múlhat rajta. A gyarmatosítás egyoldalú és tendenciózus bemutatásából ugyanis az következik, hogy a nyugati társadalom és a liberális demokrácia bűnben fogant. Ha tényleg így lenne, akkor viszont nem is nagyon lenne jogos fenntartani.