„Csehország példája erős kétségeket ébreszt a közkeletű nézettel szemben, miszerint a népességcsökkenés bevándorlással kezelendő” – írja a Compact magazinban Darel E. Paul, az egyetemi rangsorokban előkelő helyen szereplő Williams College politológia-professzora.
A rendszerváltozás után, akárcsak a szovjet uralom alól kiszabaduló többi közép-kelet-európai országban, Csehországban is zuhant a termékenységi arányszám: a reprodukcióhoz igen közeli szintről 1,3-re. Az okot a szakértők az átalakulással járó gazdasági megrázkódtatásban jelölik meg. Aztán 2006-től emelkedni kezdett az arányszám, és 2021-re az 1,8-es értéket is elérte. Azóta viszont egyfolytában csökken, és Csehország tavaly már ott tartott, hogy az átlagos nő élete során 1,37 gyermeknek ad életet. Az új évezred elején regisztrált emelkedést Paul professzor családpolitikai ösztönzőkkel, támogatásokkal magyarázta. A legutóbbi évek hanyatlását pedig a négyszázezernyi ukrán bevándorló jelenlétével. Hogy azonban a bevándorlás milyen módon hat a gyermekvállalási hajlandóságra, az nem egyértelmű. Amerikai példák azt bizonyítják, hogy a bevándorló tömegek érkezésétől emelkednek az ingatlanárak, ami elszegényedéshez vezet, az pedig negatívan hat a gyermekvállalásra. Igen ám, de a cseh lakosságban magas az ingatlantulajdonosok aránya, és elszegényedésnek semmi nyoma. Ugyanígy Csehországban az a feltételezés sem állja meg a helyét, hogy a bevándorlás lenyomja a munkabéreket, s emiatt születik kevesebb gyerek. Igen magas a foglalkoztatási arányszám, és nem csökkennek a bérek. Paul ezek után a lélektani tényezőket kezdi vizsgálni. Arra emlékeztet, hogy a születési arányszámot rövid távon kulturális és politikai változások, események befolyásolhatják, például választási eredmények, sportesemények, de még pápai látogatás is. Márpedig ezeknél fontosabb és tartósabb tényezők léptek működésbe Csehországban. A jobboldali populistának jellemzett ANO párt és vezetője, Andrej Babiš volt kormányfő rekordmagasságú, 35 %-os népszerűséggel büszkélkedhet, és csak egy nála radikálisabb párt jelenléte miatt nem magasabb a támogatottsága. Babiš jelentős részben bevándorlás-ellenes retorikájának köszönheti sikerét. És kifejezetten azt hirdeti, hogy elég volt a bevándorlásból, és hazai forrásból kell megállítani a demográfiai hanyatlást. Csakhogy támogatóinak zöme az idősebb korosztályból kerül ki. A szülőképes korúak közül viszont sokan reakcióképpen némi túlzással szólva gyerekvállalási sztrájkot tartanak. De legalább is Babiš sikere láttán bizonytalannak látják országuk jövőjét.
Lehet, hogy a fiatalabbak körében bizonytalanságot kelt a populista, szuverenista pártok erősödése, illetve ami mögötte van: a rendszerváltás utáni nyugatpárti liberális konszenzus megroppanása. De hogy ezt a bevándorlás okozná, az vitatható. A térségben a gyermekvállalási hajlandóság csak Magyarországon alakult a csehországihoz hasonlóan, márpedig itt nem volt nagyarányú bevándorlás. Lengyelországban, ahol szintén sok az ukrán bevándorló, valamint Romániában és Szlovákiában, ahol kevesebb, egyaránt nagyjából 2002 óta lassan, és aránylag egyenletesen emelkedett a termékenységi ráta, de csak 1,5-1,6-ra, Viszont a rendszerváltozás utáni politikai közmegegyezés mind a négy országban megrendült. Ezért javasolja Paul a politikusoknak, hogy a demográfiai hanyatlással szemben ne tömeges bevándorlással próbálkozzanak, hanem azon törjék a fejüket, vajon miért vesztette el annyi ifjú honfitársuk a jövőbe vetett hitét.