„Egyes modern diktátorok szembeszálltak a népmozgalmakkal, mások viszont éppen ezek segítségével szerezték meg a hatalmat” – olvassuk a Wall Street Journalban Jeffrey Collins floridai történész recenzióját Dan Edelstein stanfordi eszmetörténész A forradalom előszele című tavasszal megjelent monográfiájáról.

A forradalmat egészen a felvilágosodás koráig társadalmi patológiának tekintették. Thuküdidész az arisztokrácia és a demokrácia hívei közötti összecsapásként értelmezte, és a megosztottság, az erőszak és a polgárháború előszobájának tekintette a forradalmat. Arisztotelész államelméletének legfőbb célja az volt, hogy olyan hatalommegosztási rendszert dolgozzon ki, amely lehetővé teszi a kompromisszumot a különböző csoportok és osztályok között, elkerülve ezzel a forradalmakat. A koramodern gondolkozók, egyebek között a liberalizmus ősatyja, John Locke is ezt a szemléletet követte.

Edestein eszmetörténeti elemzésében rámutat, hogy a felvilágosodás idején aztán gyökeresen megváltozott a forradalom megítélése. A modern korban a forradalom fogalma egyre inkább olyan radikális lázadással vált azonossá, amely egy szebb világ érdekében egycsapásra leszámol a múlttal és a hagyományokkal. Voltaire, Turgot és Condorcet felfogásában a forradalom az új kezdet lehetőségével kecsegtetett: ahelyett, hogy a régi rendszer hibáinak kijavításával vesződnénk, egyszerűbb és hatékonyabb gyökeresen szakítani a fennállóval és megvalósítani a szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszményét. A történet folytatása ismert, és tudjuk azt is, hogy a demokratikusnak induló forradalmak sokszor jutnak hasonló sorsra: a jakobinusok, napóleonok és leninek számára készítik elő a terepet, és terrorba, de legalábbis zsarnokságba torkollnak. Az új rend képviselői úgy érzik, történelmi küldetést hajtanak végre, és céljaik szentesítik az eszközöket.

Recenziójában Collins utal rá, hogy Edelman áttekintésében nem sok az újdonság. Hiszen Edmund Burke már a francia forradalom békésebb időszakában megjósolta a terrort. Hannah Arendt az 1960-as években rámutatott, hogy a társadalmat és vele az embert gyökeresen átalakítani óhajtó francia forradalom szükségképpen vezetett a terrorhoz, szemben a mérsékeltebb és jól körülhatárolt politikai célokat megfogalmazó amerikaival.

Collins szerint Edelman könyve azért fontos mégis, mert az alkotmányos rend tiszteletének fontosságára emlékeztet egy olyan korban, amikor a progresszív és a tradicionalista forradalmárok egyaránt zavaró béklyónak tekintik az önmérsékletet. Mint a könyv utolsó fejezetében kifejti, az egyre türelmetlenebb radikálisok a modern forradalmárok szellemében elvetik „a demokratikus kormányzás alapfeltételének számító kompromisszumokat”: a törvények uralmát, a jogbiztnságot és az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszerét.