„Az olyan erőszak, amely antiszemitának látszik, lehet, hogy valami egészen más” – írja a New York Timesban Masha Gessen esszéista.

Nemrégiben két halálos fegyveres támadás is történt zsidó célpontok ellen az Egyesült Államokban, ám a gyilkosok nem nyilatkoztak indítékaikról, ezért Gessen szerint nem lehet biztosan tudni mi volt a céljuk. Az egyik esetben izraeli követségi alkalmazottak voltak az áldozatok, lehet tehát, hogy a gyilkos Izraelen akart bosszút állni, nem a zsidóságon. Még az efféle terroristákról sem állíthatjuk – fejtegeti Gessen – hogy antiszemiták, nem is szólva azokról, akik szavakban bírálják Izraelt. Hát még azokról, akik – mint Zohran Mamdani, a New York-i polgármesteri tisztség demokrata várományosa – csupán nem hajlandók elítélni az olyan radikális iszlamista jelszót, mint hogy „globalizáljuk az intifádát”. Gessen, aki maga is zsidó származású, erős szavakkal ítéli elé Izrael gázai háborúját, de az iráni atomlétesítmények elleni bomba- és rakétatámadásokat is egy szuverén állam elleni agressziónak minősíti. Ám odáig nem megy, mint másfél évvel ezelőtt, amikor a nácik által felállított gettókéhoz hasonlította Gáza helyzetét. A muszlim Mamdani ellen felhozott antiszemita-vádat azonban felháborodottan utasítja vissza, és azt gondolja, hogy a Nemzetközi Holokauszt-Emlékezet Szövetség általánosan alkalmazott antiszemitizmus-definíciója a hibás, mivel „funkcionálisan” antiszemitának tekinti Izrael bírálatát. (Nem világos, mit jelent az, hogy „funkcionálisan”, mindenesetre az említett definíció Izrael állam politikájának nem akármilyen, hanem aránytalan bírálatáról állapítja meg, hogy az antiszemitizmus megnyilvánulása – lehet.)

Mindenesetre Peter W. Wood antropológus, az egyetemi reformokat sürgető Tudóstársaság elnöke a Spectatorban megjegyzi, hogy Mamdani erősen Izrael-ellenes szülőktől származik, és egyetemista korában egy „Igazságot Palesztinának” nevű diákszervezetet vezetett. Egyetemének, a Bowdoin College-nek kampuszán ezek a nézetek voltak irányadóak, mint maga Wood egy évtizede egy hosszú tanulmány egyik szerzőjeként kimutatta.

Akárhogy is, ez persze nem bizonyítja, hogy Mamdani antiszemita lenne, de nem is igen lenne ajánlatos ilyesmit hangoztatnia, hiszen a zsidóság New York lakosságának mintegy 12 százalékát teszi ki, és a többség a demokrata párt bázisát erősíti. Mint régi ismerősünk, Joel Kotkin demográfus a Spectatorban megállapítja, Izrael ügyében a demokrata közönség kettészakadt. A hagyományos vezető réteg, Clinton volt elnökkel és a vezető törvényhozókkal az élén Izrael-párti. A demokraták progresszív woke baloldali fiatal radikálisai viszont Izrael-ellenesek. Kotkin felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy az antiszemitizmus veszedelmesen terjed a feketék között. Pedig a 20. században a két kisebbség között magas fokú szolidaritás működött, a zsidóság képviselői hathatósan támogatták a fekete polgárjogi mozgalmat. Időközben az intézményesített rasszizmus vádjával operáló radikális baloldali ideológia rengeteg hívet szerzett magának a fekete városi gettókban. És ennek fényében a zsidóság inkább a fehér elnyomó réteg részének számít sok feketebőrű fiatal szemében. Márpedig a feketék aránya 23 százalék körül van New York városában. Szóval akármit gondol is az antiszemitizmusról a különben magát szocialistának nevező demokratapárti polgármesterjelölt, óvatos kötéltáncot ajánlatos járnia. Ez is változás a korábbiakhoz képest: régebben Izrael mellett illett kiállni New Yorkban.