„A hegemónia nem azt jelenti, hogy a barátainkat ültetjük a mások barátainak helyére. Valóságos kulturális teljesítményre volna szükség” – füstölög a Corriere della Serában régi ismerősünk, Ernesto Galli della Loggia.
A konzervatív liberális gondolkodó ezúttal saját elemzésének szereplője is, részt vett ugyanis a jobboldali oktatásügyi miniszter oktatási irányelveinek kidolgozásában. Cikkében azt írja erről, hogy ez az egyetlen olyan kezdeményezés, amellyel a konzervatív kormányzat nyomot igyekszik hagyni az ország kulturális arculatán. Nem azt várná el Meloni miniszterelnök kormányától, hogy olyan átfogó tudományos-kulturális vállalkozásba fogjon, mint amilyen száz évvel ezelőtt a Nagy Olasz Enciklopédia megalkotása volt, amelyben összegződött mindaz a tudás, amely nélkülözhetetlennek számított az alig hatvanéves nemzetállam szellemi egységéhez. Olyan elmék, mint Giovanni Gentile filozófus, a nagy lexikon alkotóinak vezetője és az olasz fasizmus ideológiájának kidolgozója ma nem tolonganak Olaszországban, és manapság jobb is, ha a kormány ideológiai töltetű dolgokba nem avatkozik. De valamit azért tehetne. Támogathatna valamilyen művészeti kezdeményezést, múzeumot alapíthatna, létrehozhatna közös migrációkutató intézetet afrikai országokkal, elindíthatna valamilyen természettudományos kutatási projektet, amelyben kiváló olasz kutatók különleges eredményt hozhatnának létre – sorolja Galli della Loggia csak úgy találomra.
Egyelőre nincs a láthatáron semmi olyasmi, amivel az ország konzervatív vezetői nyomot hagyhatnának az ország kultúrájában – állapítja meg Galli della Loggia. Az ország legnagyobb kulturális iparága a közmédia. Néhány vájtfülűeknek szóló eldugott műsort leszámítva nagyjából showműsorok képviselik benne a kultúrát. Bezzeg a főigazgatóitól a helyettes aligazgatói posztokig késhegyre menő küzdelmek dúlnak a pozíciókért.
Ebben a szellemi sivatagban egyedüli kivétel, amit az oktatási miniszter javasol az iskoláknak. Egyebek között azt, hogy az első osztályban tanuljanak a gyerekek a Bibliáról, nem vallási, hanem kulturális tartalommal. Ugyanígy az Odüsszeiáról és az Aeneisről. Hogy kötelező legyen versrészleteket megtanulniuk. És általában, adatokat is tudjanak, ne csak kompetenciákat igyekezzenek elsajátítani. Mert tartalom nélkül nehéz a kognitív képeségeket fejleszteni. A miniszter meg is kapta a magáét a javallataiért a területet a maga kizárólagos birodalmának tekintettő baloldaltól. A hatalom – hangzanak a vádak – rá akarja tenni a kezét az iskolára, el akarja törölni a demokratikus oktatást, és nacionalizmusra akarja nevelni az olasz gyerekeket. (Az szerepel a miniszteri javallatok között, hogy Olaszország és a Nyugat története legyen a történelemoktatás középpontjában.) A vitákban több is elhangzik annál, amit Galli della Loggia idéz. A bírálók kifogásolják például, hogy az anyag beteges dolognak nevezi a nők elleni erőszakot, holott a haladó pedagógusok szerint azt kellene oktatni a kisdiákoknak, hogy ez a férfiközpontú társadalom lényegéből következik. Ernesto Galli della Loggia egyetért a miniszter ajánlásaival, de úgy gondolja, hogy ez kevés lesz. Ha a konzervatív oldal le akarja gyűrni a baloldali kulturális hegemóniát, akkor új gondolatokra, igazi kulturális teljesítményre van szüksége: a pozícióharccal ez nem fog menni.