„A túlzottan centralizált hatalom indoka az volna, hogy Oroszország így fejlődhet a leggyorsabban, de végeredményben ez a gyors fejlődés legfőbb akadálya” – olvassuk az elméleti írásokat közlő Engelsberg Ideas honlapon régi ismerősünktől, Joel Kotkin geográfustól és demográfustól.

Kotkin azt keresi, mi tartja vissza Oroszországot attól, hogy a fejlődés nyugati útját válassza, amikor pedig kultúrája, művészete kifejezetten a nyugati kultúra része, és nyelve is az európai szlávok családjába tartozik. Politikai és társadalmi tekintetben azonban Kotkin a térséget a Közel-Kelethez sorolja, mondván, hogy az országot a patrimoniális uralom jellemzi. Ez azt jelenti, hogy az államérdek, az állami vagyon nem válik el élesen az uralkodónak, az ő hozzátartozóinak és klikkjének érdekeitől és vagyonától. Richard Pipes, a nemrég elhunyt Oroszország-történész az orosz patrimoniális rendszert jellemezve azt írta, hogy ott a szuverenitás és a gazdasági érdek kibogozhatatlanul összefonódik, illetve a politikai hatalmi apparátust úgy irányítják, mint egy vállalatot. Oroszország mindig is egyfajta nemzetközi gondviselő nagyhatalom szerepére törekedett, továbbá igyekezett utolérni, sőt meghaladni a nagyhatalmakat. Csakhogy ehhez nem voltak meg az eszközei, ezért túlzottan központosított hatalommal és gazdasággal igyekezett erőltetett modernizációt elérni. Az eredmény az lett, hogy a fellendülés időszakait stagnálás követte, az erős állam helyett pedig egyszemélyi hatalom alakult ki, és az ország fennmaradásának érdeke összemosódott az uralkodó rezsim fennmaradásáéval.

Ukrajna megtámadásával tovább fokozódott a szembenállás a Nyugat és Oroszország között. Oroszország így a korábbinál is inkább rászorul Kínára. Kotkin felidézi, hogy Alexandr Nyevszkij novgorodi kormányzó a 13. században sikeres háborút vívott a teuton lovagok ellen, viszont a mongol birodalom vazallusául szegődött. A nacionalista történetmagyarázat ezt nem azzal indokolja, hogy a Dzsingisz Kán birodalmának senki sem tudott volna ellenállni, hanem azzal, hogy a nyugatiak – úgymond – az oroszok lelkét akarták elvenni, a mongolok viszont beérték az adójukkal. A mai Kína szintén nem kifogásolja az orosz hatalmi berendezkedést, amit a Putyin-rendszer nemzeti identitással tekint egyenértékűnek. Kotkin szerint Oroszországnak ebben a kapcsolatrendszerben alárendelt szerep jut, csakhogy visszatérése a termékeny nyugati kapcsolatokhoz hosszú időre reménytelennek látszik. A hatalmi rendszer, amely a nemzetközi terjeszkedésből remélt erőt és tekintélyt meríteni, így vált a modernizáció és a nagyhatalmi törekvések gátjává.