„Az adott ország népességének átlagos életkorából még semmilyen következtetést nem vonható le arra nézve, vajon lakóinak életszínvonala emelkedni, süllyedni, vagy éppen stagnálni fog a következő évtizedekben” – írja a Spiked webmagazinban Phil Mullan gazdasági elemző.
Mint a Metazinban is olvasható volt, nyomós érvek szólnak amellett, hogy az időskorúak növekvő aránya és a fiatal nemzedékek egyre kisebb létszáma miatt csökkenteni kellene a jóléti kiadásokat, de mivel az idősek a választóközönség egyre növekvő részét alkotják, a politikusok nem lesznek képesek rászánni magukat erre. Következésképp védelemre is, fejlesztésre is egyre kevesebb pénz marad, vagyis Európa a hanyatlás korába lép.
És ez még aránylag mérsékelt jövőképnek számít. Mullan seregnyi ennél jóval tragikusabb képet festő szerzőt is idéz. Ed Cumming a Telegraphban azt jósolta, hogy a csökkenő születésszám katasztrófába sodorja a világot. Andrew Scott brit közgazdász egész könyvet írt arról, hogy a születési arányszám csökkenése létében fenyegeti az emberiséget. Paul Morland bit demográfus pedig arról értekezett, hogy a csökkenő lélekszám az egész gazdasági rendszert megroppanthatja.
Mullan mindenekelőtt felidézi, hogy Nagy-Britanniában már a második világháború előtt is téma volt a népességcsökkenés réme. A felsőház népesedési bizottságot hozott létre, és az a háború után kiadott jelentésében megjövendölte, hogy a születésszám csökkenése szükségképp fejlődésképtelenné teszi a gazdaságot. Addigra már javában zajlott a baby-boom, úgyhogy az ügy egy időre lekerült a napirendről. Annál is inkább, mivel az egészségügy fejlődése következtében mind a gyerekkori, mind az időskori halandóság rohamosan csökkent. A továbbiakban azonban csakugyan egyre alacsonyabb lett a születésszám, és egyre nőtt az átlagos elhalálozási életkor. Az öregedés mégsem okozott gazdasági visszaesést.
Mullan szerint a pánikgombot nyomó elemzők tévedését három mítosz okozza. Mindenekelőtt tévedés a csökkenő termékenységi arányszámból arra következtetni, hogy leáll a növekedés és az életszínvonal emelkedése. Magától értetődik ugyanis, hogy ha a munkaképes korú lakosság lélekszáma csökken, ellenben növekszik a termelékenység, akkor tovább növekedhet a gazdaság. A hivatalos statisztikai becslések szerint Nagy-Britanniában abban az esteben, ha a termékenységi ráta a mai 1,59-es szinten maradna, és csak évi egy százalékkal erősödne a termelékenység, akkor az évszázad végére kétszeresére nőne a bruttó hazai termék. Másodsorban, ha a 21. század visszafordítja a 20. század gyors népesség növekedését, azt Mullan nem nevezné katasztrófának, kivált, minthogy nemrégiben még a túlnépesedés rémével riogattak a divatos elemzők. Különben pedig a múltban a születési arányszámok hullámzóan alakultak, és nem tudhatjuk, nem indulnak-e növekedésnek a jövőben. Végül is emberi döntések, nem elháríthatatlan természeti jelenségek állnak a változások mögött. Végül pedig Mullan leegyszerűsítésnek tartja azt a nézetet, miszerint az idősek terhet jelentenek csupán. A fiatal szegények a fejlett országokban sokkal inkább rászorulnak a jóléti szolgáltatásokra, az idősek közül pedig sokan dolgoznak, illetve megtakarításaikból, bérbeadott ingatlanok béréből tartják el magukat.