„A politika és a legitimitás szorosan összefügg egymással. Így volt ez az első világháború idején és az ukrajnai háború esetében is”– olvassuk a Frankfurter Rundschau interjúját Jörn Leonhard hadtörténésszel, aki két éve megjelent Háború és békekötés című könyvében a békekötések feltételeit vizsgálta.

Oroszország négy éve támadta meg Ukrajnát. Oroszország már hosszabb ideje áll hadban, mint a második világháború idején a náci Németország ellen vívott küzdelemben. Leonhardot azonban mégis inkább az első világháborúra emlékezteti a konfliktus: állóháború alakult ki, a front alig mozdul, miközben mindkét oldalon nagyok a veszteségek. Az első világháborúval ellentétben viszont ezúttal a nyilvánosság is tud az áldozatokról és a pusztításról, és az emberek a saját bőrükön tapasztalják a hadviselés következményeit.

Történelmi példákból azt is tudjuk, hogy az elhúzódó háborúk forradalomhoz is vezetnek, mint például a cári Oroszországban 1917-ben. Leonhard megemlíti, hogy Prigozsin magánhadserege 2023 nyarán fellázadt, ami intő jel lehet Putyin számára.

De akkor miért nem kötnek békét a felek? Leonhard szerint azért, mert a békéért is súlyos politikai árat kellene fizetnie mindkét rezsimnek. Mindkét oldalon százezrek adták az életüket, ezért Moszkva és Kijev sem tud egykönnyen engedni. A vereség elismerése vagy akár csak a területi igények részleges feladása azt sugallaná, hogy a katonák fölöslegesen haltak meg. Ezért, ahogyan az első világháborúban, úgy most is nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen a jelenlegi rezsimek számára olyan megállapodást kötni, amelyért vezetőiket nem vádolnák árulással. „A tárgyalásos béke mindig felveti a kérdést, hogy akkor vajon miért veszett oda annyi apa, báty és férj. Ez pedig akár a rezsim legitimitását is alááshatja” – figyelmeztet Leonhard, majd hozzáteszi, hogy minél tovább tart a konfliktus, minél több ember vész oda, annál nehezebb lesz megállapodni. De már a tárgyalások megkezdésének is súlyos ára van: ha esély mutatkozik a megegyezésre, akkor mindkét fél igyekszik majd a lehető legtöbb területet megszerezni a fegyvernyugvás előtt, ezért, hasonlóan az első világháborúhoz, az utolsó hónapok rendkívül véresek lehetnek.

A kilátásokat tovább rontja, hogy Oroszországban a hadiipar nélkül a gazdaság is összeomolhatna. Szintén nem sok jóval kecsegtet, hogy az első világháború utáni határmódosítások súlyos társadalmi következményekkel jártak. A területük egy részét elvesztő államokban a kisebbségeket – mindenekelőtt a zsidókat – kezdték hibáztatni. A területvesztés gazdasági összeomlással járt, aminek hatására megerősödtek a szélsőséges pártok. És a területi veszteségekbe nem is nyugodtak bele a vesztesek: a revizionista, irredenta politika vezetett a második világháborúhoz.