„Mégiscsak a világnézeti ellentétek a legfontosabbak” – írja a Persuasion magazinban Matt Johnson esszéista, aki legújabb könyvében a „rettenthetetlen liberalizmus” mellett foglal állást a mai világban, amelyet „az ellen-felvilágosodás korának” nevez.

A szovjet kommunista rendszer gyors összeomlása váratlanul érte a nyugati elemzőket, nem volt hát könnyű meghatározniuk, mi következik a hidegháború után, és nem is sikerült. Francis Fukuyama arra számított, hogy a nyugati liberális demokrácia idővel a Föld minden részén a kormányzati rendszerek végső formája lesz, mivel riválisa, a kommunizmus eltűnt a színről. Tudta, hogy ez kulturális és intézményi akadályokba fog ütközni, de nem tekintette leküzdhetetlennek ezeket az akadályokat. Samuel P. Huntington viszont pontosan azt állította, hogy a mélyen gyökerező civilizációs hagyományok a világ számos részén befogadhatatlanná teszik a nyugati modellt. Arra számított, hogy a hidegháborús ideológiai választóvonalat a civilizációk közötti határvonalak váltják fel. Nyolc civilizációt különböztetett meg, a nyugatit, a konfuciánust, a japánit, a muszlimot, a hindut, a szláv-ortodoxot, a latin-amerikait, és a nem pontosan körülhatárolt afrikait. Szabályozatlan – ahogy ő fogalmazott, anarchikus –világrend jön létre, és elemei között elkerülhetetlenek lesznek a konfliktusok.

Johnson odáig egyetért Huntingtonnal, hogy Fukuyama feltevései túl derűlátóak voltak. De úgy látja, hogy a mai események – Kína felemelkedése és az amerikai-iráni konfliktus – Huntington feltételezéseit is csak látszólag igazolják. Azt állítja, hogy a mai összeütközések mélyén nem civilizációs hagyományok, nem etnikai identitáskonfliktusok, hanem világnézeti ellentétek állnak. Nevezetesen „a liberális demokrácia és ellenségei” néznek egymással farkasszemet – utal Johnson félreérthetetlenül a liberális klasszikus, Karl Popper művére (A nyílt társadalom és ellenségei). Itt van például Tajvan. Huntington rendszerében a konfuciánus civilizációhoz tartozik, mégis liberális demokrácia, és ezért áll szemben a kommunista Kínával. Honkongban pedig kifejezett hatósági erőszakot kellett alkalmazni, hogy a pekingi rendszer akaratát érvényesíthessék a közéletben. Vagy vegyük Japánt. A kétezeréves sintoista hagyomány nem akadályozta meg a demokrácia bevezetését és működését. Huntington arra számított továbbá, hogy Európában „kulturális bársonyfüggöny” ereszkedik le az ortodox világ és a nyugati kereszténység között. Ezzel szemben az ukránok többsége a demokratikus Európát választotta az orosz világ helyett, emiatt tette rá Oroszország a kezét a Krím félszigetre, majd szakította le a Donyec-medence egy részét, végül pedig több mint négy éve ezért háborúzik Ukrajna ellen.

Huntington, ha élne, azzal vághatna vissza, hogy Ukrajna jelentős része az első világháború előtt a nyugati keresztény világhoz tartozott, vagyis a civilizációs történelmi választóvonal az országon belül húzódik. De nem él, így hát Johnson zavartalanul vonhatja le a végkövetkeztetést: ma a demokrácia és az autoritarizmus vívja harcát. És hozzáteszi, hogy a nyugati világon belül is. Úgy látja, hogy akik például másfél éve Trump elnök visszatérésére szavaztak, a tekintélyelvű berendezkedés mellett foglaltak állást.