„A közrendvédelmi törvény ki akarja irtani a mobil életformát, a maga kultúrájával együtt” – tiltakozik civil szervezetek egy csoportja a Le Monde hasábjain.

Travellerek, vagyis nomád közösségek mindig is voltak Franciaországban, és ma mintegy félmillió embert sorolnak ebbe a csoportba. Körülbelül háromnegyedük a cigányság valamelyik csoportjához tartozik. Sokféle pénzkereső foglalkozást űznek: a vándorartistáétól a vízvezeték-szerelőéig, a tetőfedőétől a lomtalanítóéig. Van köztük szabályos adófizető is, de hogy ők a vándornépesség mekkora részét teszik ki, arról nincs hiteles adat.  Lakókocsikban élnek, és törvény írja elő, hogy minden ötezer lakosúnál nagyobb település köteles folyóvízzel és elektromos árammal ellátott tartózkodási helyet fenntartani nekik. A Le Monde cikkének szerzői szerint erről csupán a települések tizenöt százaléka gondoskodott.

Néha négy-öt, máskor tízszer-hússzor ennyi lakókocsi jelenik meg egy-egy község futballpályáján, és a kevés helyi lakost leszámítva, akinek esetleg megjavítják a kerítését, nem nagy az örvendezés a helybéliek körében. Legutóbb egyenesen 250 lakókocsi vert tanyát egy calvadosi falu mellett. Évente hatszáz hasonló esetet jelentenek, de sokkal több van. Ezért iktatta be a parlament májusban az új közrendvédelmi törvénybe, hogy a rendőrség eltávolíthatja a községek területéről a szabálytalanul táborozókat, továbbá pénzbüntetéssel, végső soron járművük elkobzásával is sújthatja őket.

A Le Monde cikkírói felháborodottan tiltakoznak, mondván, hogy ez már-már a kényszerletelepítéssel lenne egyenértékű, már persze ha az állam gondoskodna a letelepítendők lakhatásáról. Enélkül viszont ellehetetlenítésről, a vándorélet kriminalizálásáról van szó. A két éve működő Zor (romani nyelven: erő, hatalom) nevű aktivista csoport azt követeli, hogy az állam a lakással egyenértékű lakhelynek ismerje el a lakókocsikat, továbbá télen tiltsa meg az eltávolításukat, illetve akkor is akadályozza meg, ha emiatt a lakók gyermekei kimaradnának az oktatásból. A parlament erre nem volt hajlandó, a Zor egy harmadik követelését viszont teljesítette: határozatban ismerte el, hogy a romák a második világháború idején népirtás áldozatai voltak. (A náci haláltáborokban meggyilkolt romák számát 21 ezerre teszik, mintegy századrészüket deportálták Franciaországból, de a franciaországi lágerekben is több száz cigányember vesztette életét a háború alatt.)

Mindez egyáltalán nem oldotta meg a vándortelepek problémáját. Az egyik dél-franciaországi konfliktus helyszínén megjelent Gabriel Attal volt miniszterelnök, a távozófélben lévő Macron államelnök pártjának elnöke, és igen haragos szavakkal ítélte el az illegális táborozókat. Attal erősen fontolgatja, hogy elindul a jövő áprilisban esedékes elnökválasztáson, és a középpárti jelöltségért egy másik volt kormányfővel, Édouard Philippe-pel áll versenyben. Ha külön-külön indulnának, szinte biztos, hogy Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali vezető jutna be a második fordulóba, és ő mérkőzne meg az elnöki posztért Marine-Le Pennel, a jobboldali Nemzeti Tömörülés jelöltjével. Tehát az egyik centrista jelöltnek vissza kell majd lépnie. Hogy melyiküknek, abban a romákkal kapcsolatos politikai fellépésnek is lehet némi szerepe.