Hála a feminizmusnak, a nőknek ma már van választási lehetősége. És a férfiaknak is, hála a feminizmusnak.

A női egyenjogúság nevében arra bíztatták a nőket, hogy ne elégedjenek meg a főállású anya és a házitündér szerepével, hanem bontakoztassák ki képességeiket, és még a gyereknevelés mellett se mondjanak le a karrierről. Az amerikai nők ennek megfelelően igyekeztek egyaránt helytállni otthon és a munkahelyükön, aminek sok esetben állandó túlterheltség és szorongás lett a következménye. Újabban – a radikális feministák nagy bánatára – egyre több diplomás nő választja a főállású anyaságot.

És mi a helyzet az apukákkal? Az ő életüket hogyan változtatta meg a feminista mozgalom?

„Hála a feminizmusnak, a nőknek ma már van választási lehetősége. Hála a feminizmusnak, a férfiaknak is van választási lehetősége” – olvassuk az AlterNetben. Jeremy Adam Smith, a cikk szerzője újságíró. De csak másodállásban, mert főállásban apuka.

A harmincas éveiben járó Smith gyerekkorában még az is forradalmi tettnek számított, ha egy nő a gyermeknevelés mellett munkát vállalt. Az pedig fel sem vetődött, hogy az apa maradjon otthon a gyerekkel. Ma viszont egyre több kispapával találkozik a játszótéren, ahová naponta viszi a gyerekét.

Bár többnyire még mindig az anyák vigyáznak a kicsinyekre, évről-évre egyre több apa marad otthon GYES-en. A 2004-es népszámlálási adatok szerint 143 ezer főállású apa vigyázott 245 ezer 15 év alatti gyerekre. Ez az összes amerikai szülőnek mindössze 1,7 százaléka, de az 1995-ben mért adatokhoz képest így is megduplázódott azoknak a férfiaknak a száma, akik karrier helyett a főállású apaságot választották.

Ennél is árulkodóbb, hogy felmérések szerint az apukák többsége szívesen maradna otthon a gyerekkel. A CarrierBuilder.com kimutatása szerint a férfiak 40 százaléka szeretett volna főállású apuka lenni. A SpikeTV szavazásán 56 százalék vélekedett így.

A változás a feminizmus győzelmének köszönhető. Ha az anyák munkát vállalnak, akkor az apáknak lehetősége nyílik rá, hogy ők maradjanak otthon gyereket nevelni.

Smith cseppet sem bánja, hogy a szomszédok és pincérnők csak Miszter Anyucinak hívják a háta mögött. Ő nem érzi magát kevésbé férfiasnak attól, hogy nem a kenyérkeresetet, hanem a gyereknevelést választotta.

„Az igazán érdekes kérdés az – veti fel Miszter Anyuci –, hogy milyen hatása lesz az új trendnek a következő generációra. Az én fiam már nem olyan anya- és apaszerepeket fog elsajátítani, amilyeneket én láttam otthon. A forradalmak túlnőnek a forradalmárokon.”

„A feminizmus már csak azért is fontos számomra, mert lehetővé teszi, hogy a férfiak elkerüljék a korábban szükségképpen rájuk kényszerített szerepet” – olvassuk Smith két sorstársával közösen írt kispapa-blogjában.

Végre megszabadulhatunk azoktól a maszkulin sztereotípiáktól, amelyek gyakran még a feminista szerzők gondolkodását is meghatározzák. Például Linda Hirshmanét, aki a főállású anyaságot választó diplomás nőket bírálva akaratlanul is egy olyan társadalmi ideál mellett áll ki, amely a karriert tekinti igazán fontosnak, a boldog családi életet és gyereknevelést csak másodlagosnak.