Egy amerikai professzor terebélyes könyvet írt a leghíresebb léhűtőkről. Mi végre gürcölünk? Nem jobb lazsálni? Egy civil szervezet gyakorlati oldalról közelíti meg a kérdést.

Tom Lutz, a University of Iowa angolprofesszora sokféle foglalkozást űzött. Volt már ács, szakács, zongorahangoló, favágó, csapos és zenész is.

Nemrég megjelent könyve az amerikai csavargók, léhűtők, ingyenélők kultúrtörténete. Az elmúlt három évszázad leghíresebb naplopóit és munkamániásait összehasonlítva arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi végre dolgozunk. Erkölcsi okokból, vagy azért, mert nem tudunk munka nélkül meglenni? Ha kemény munka nélkül is jól megélünk, akkor baj-e, ha nincs állásunk? Lenézzük-e vagy inkább irigyeljük azokat, akik egész nap lazsálnak?

A kérdések akkor fogalmazódtak meg a sokat próbált professzorban – aki korábban már a sírás természetrajzát és kultúrtörténetét is feldolgozta –, amikor 18 éves fia elhatározta, hogy az egyetem elkezdése előtt kihagy egy évet, mert végre csak lustálkodni és tévézni akar.

Lutzot idegesítette ez magatartás, pedig nem felejtette el, hogy ennyi idős korában ő több évet töltött el semmittevéssel. „Írni kezdtem ezt a könyvet, hogy megértsem, miért leszek dühös, ha azt látom, hogy a fiam ugyanazt teszi, amit évekkel ezelőtt én is: semmit” – idézi a szerzőt Dave Barry a New York Times recenziós rovatában.

A LA Weekly kritika helyett rövid részletet közöl a könyvből. Lutz itt Chris Davisszel, a lustaság nagy teoretikusával folytatott beszélgetését idézi föl.

Davis egy tervezőirodában dolgozott, de elege lett a mindennapi robotból, feladta állását, és most programozással keresi a kenyerét. „A munka intenzív, de rövid ideig tart. Aztán egész nap lógok.”

A lustaságról szóló esszéiben Davis azt fejtegeti, hogy a semmittevés nemcsak pszichológiai vagy szociológiai jelenség, hanem biológiai alapja is van. Az evolúció tulajdonképpen a leglustábbak fejlődéstörténete. Minél jobban alkalmazkodik egy élőlény a környezetéhez, annál kevesebbet kell küzdenie a túlélésért. Az emberiség a történelem során egyre fejlettebb eszközöket készít, s ennek révén egyre több szabadideje marad gondolkodásra és szórakozásra – azaz a széles értelemben vett lustálkodásra.

„Freud úgy gondolta, hogy a szex határoz meg mindent. Szerintem a lustálkodás, a szabadidő sokkal fontosabb. A 20. század a szexről szólt. Jó lenne, ha a 21. a semmittevésről szólna” – jelentette ki Davis.

De a lustaság nemcsak elméleti probléma. A whywork.org „bérrabszolgaság ellen küzdő és  szabadidő-párti” civil szervezet hasznos tanácsokkal látja el a munkát elunt polgárokat. Honlapján külön rovat foglalkozik a „Jó, de akkor miből fogok megélni?” típusú kérdésekre adandó helyes válaszokkal.

Az ifjabb Lutz végül felhagyott a lustálkodással, és elment Hollywoodba forgatókönyvet írni. A professzor pedig azzal fejezi be művét, hogy a könyvírás hosszú hónapjai után kiveszi szabadságát, és végre csak lustálkodni fog.