A német zöldek alább adtak az elvekből, amióta pártként működnek. De a kritikára ma is olyan fensőbbségesen válaszolnak, mintha csak alantas okból lehetne kifogásolni politikájukat.

A szociáldemokratákkal együtt kormányzó zöldekre rájár a rúd. Az ellenzék a párt frontemberét, Joschka Fischer külügyminisztert teszi felelőssé a vízumpolitika liberalizálását követő visszaélésekért, az elharapódzó emberkereskedelemért, a feketemunkások és bűnözők beözönléséért.

A közvéleményben visszhangra találnak a vádak. A külügyminiszter népszerűsége csökken, ami veszélybe sodorja a koalíciót.

A zöldek először nem akartak leszállni a magas lóról. A szándék nemességéről beszéltek, az utazási szabadság elvét hangoztatták. Maga a külügyminiszter dacos hallgatásba burkolódzott. A múlt hét végén azonban már kénytelen volt elismerni, hogy pár részletkérdésben hibázott.

Ám Joschka Fischer is az erényes felháborodás hangját üti meg. "Együtt akarunk élni a világgal." Németország nem falazhatja be magát. Az ellenzék előítéltekre apellál. "Az ukránokat általában bűnözőknek állítják be." Ez pedig - mondta egy pártgyűlésen - "erkölcsileg tisztességtelen".

A Die Zeit pszichológiai mélységekig hatoló elemzésnek veti alá a zöldek magatartását. A cikk szerzője, Matthias Geis 2002-ben egy másik újságíróval, Bernd Ulrichhal könyvet jelentetett meg Joschka Fischerről. Az életrajzot kedvezően fogadták a kritikusok. Szinte egybehangzóan állapították meg, hogy a szerzők empátiával, bár nem kritikátlanul közelítenek a zöld politikushoz.

Geis és Ulrich nagy jövőt jósolt Joschka Fischernek, amit a könyv címe is kifejez: Der Unvollendete (A befejezetlen - vagyis aki még nem ért útjának végére). Geis mostani írásában viszont csalódottság érződik. Kritikája első sorban a pártelnökre, Claudia Rothra irányul, de a külügyminisztert is érinti.

"A zöldek leszoktak a hittérítői buzgalomról, a világ állapota fölötti remegő felháborodásról, arról a meggyőződésről, hogy mindenben nekik van igazuk. De ahogy ma föllépnek, különösen a pártelnök, abban megint felismerhető a régi gesztus. Egyáltalán nem fér a fejükbe, hogy politikájuknak a legjobb szándék dacára embertelen következményei lehetnek. A zöld pártvezetés számára hirtelen megint a jószándék lett a fődolog. A vízum-ügy megzavarta őket, s visszasüllyedtek a múltba. Olyanok lettek, amilyennek régen ismertük őket: nagyképűek, ingerlékenyek, keserűek."

A megingás és regresszió oka Geis szerint az, hogy a zöldek csak egy kérdésben módosították nyíltan, elvi alapon korábbi álláspontjukat. Amikor elfogadtatta velük a koszovói katonai beavatkozást, Joschka Fischer erkölcsi alapról küzdötte le a hagyományos pacifizmusukhoz ragaszkodó zöldek ellenállását: "Nem lehetünk egy új Auschwitz részesei!" A többi nagy kérdésben viszont csak suba alatt, a kormányzati gyakorlatban módosították az eredeti zöld programpontokat. Így a multikulturalizmussal, a belbiztonsággal, a bevándorlással kapcsolatban.

"A kabinet számára ez kényelmes megoldás volt" - írja Geis -, hiszen permanens identitásválság közben nem lehet kormányozni. "De a nyílt revízió elmaradásáért nagy árat kell fizetni. A párt egésze ma már nem tud együttműködni azzal, amit koalíciós partnerként ténylegesen végrehajtanak."

A kormányzati feladatok ellátása közben bepiszkolódott a harsányzöld ideológia. Ha a tiszta zöldhöz más színeket adunk, előbb szürkészöldet, majd szürkét kapunk. Egy megfakult lobogóhoz viszont nem illik a rózsaszín idealizmus.