Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720
Nyomtatás

A cég azé, aki megműveli

2007. március 6.

A dolgozók nem marxisták. Ha akarnák, sem tudnák megdönteni a tőke uralmát. De nem is volna érdemes. Inkább csak társuljanak be, és legyenek résztulajdonosok. Ők is jobban járnak, a tőke is. És a baloldaliak lelkiismerete is megnyugodhatna.

A dolgozók nem marxisták. Ha akarnák, sem tudnák megdönteni a tőke uralmát. De nem is volna érdemes. Inkább csak társuljanak be, és legyenek résztulajdonosok. Ők is jobban járnak, a tőke is. És a baloldaliak lelkiismerete is megnyugodhatna.

„Az alkalmazottak tulajdonostárssá válása nem más, mint szocializmus állam nélkül, avagy kapitalizmus több kapitalistával. Mindegy is, minek nevezzük” – olvassuk a New Statesmanben.

A szerző, Richard Reeves gazdasági tanácsadó és szakíró egyúttal annak a kiáltványnak a szerzője, amelyet a Munkavállalói Tulajdon Társasága februárban adott ki a társtulajdonosi elv mellett indított kampány nyitányaként.

Maga a cikk is mintha e kampány része volna: ha a munkavállalóknak tulajdonrészt juttatnak a cégben, nagyobb lesz a termelékenység, a növekedés, az alkotókedv. Mindezt máris felmérések igazolják. Mert hiszen nem új találmányról van szó, a dolgozóknak sokhelyütt ajánlanak vállalati részvényt, s ezek a cégek a brit hazai termék két százalékát állítják elő. 

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy ezekben a cégekben kisebb az eltérés a magasabb és az alacsonyabb bérek között, a menedzsment nem kap csillagászati összegeket havonta, és a termelékenység átlagban tizenkilenc százalékkal nő a rendszer bevezetésével.

Ennek persze nem csupán a tulajdonosi öntudat az oka, hanem az is, hogy a munkatársak árgus szemmel figyelik egymást. Például nehezebb ok nélkül beteget jelenteni, ha ettől a szomszéd asztalnál dolgozó kolléga néhány fillérrel szegényebb lesz.

A részvénytársaságokat ma gyakran az a veszély fenyegeti, hogy rövid távú haszonra vadászó tőzsdecápák kezére jutnak. Ez ellen is biztosítékot nyújtana egy olyan rendszer, amelyben az alkalmazottak tulajdonhányada kikezdhetetlen. Ők ugyanis a hosszabb távú eredményességben érdekeltek, s nem a negyedéves mérlegek profitrátáját és a heti részvényárfolyamot kérik számon az igazgatóságon.

Az elv olyannyira nem új, hogy már John Stuart Mill is pártolta másfél évszázaddal ezelőtt. Reeves ezt annál is jobban tudja, mivel 2006-ban könyvet írt John Stuart Millről, a nagy liberális gondolkodó születésének kétszázadik évfordulójára. Mill azért tekintette volna igen hasznosnak a dolgozói résztulajdont, mert „begyógyítja a tőke és a munka közötti állandó konfliktus sebeit, és az ellentétes érdekekből fakadó osztályharc helyett a közös jó érdekében vívott baráti viadal színterévé teszi az ember életét”.

Pontosan ez okozza az egyik fő gondot manapság. A szakszervezeteknek ugyanis az a bizonyos érdekellentét a lételemük. Enélkül nem lenne rájuk szükség.

Minthogy az elképzelés nem új, az ellenérvek is régóta ismeretesek, és nem a szakszervezetek találták ki őket. Már a múlt század közepének önigazgatási kísérletei kapcsán is felvetődtek. Például: hogyan fogja elbocsátani a menedzsment az esetleg tömegével feleslegessé váló tulajdonosokat? Ha megteszi, hogyan gondoskodhat arról, hogy az a bizonyos tulajdonhányad alkalmazotti kézben maradjon? A kampány heteiben ünneprontó kérdések lennének ezek.