Macedóniában a politikai csoportok kölcsönösen meg vannak győződve arról, hogy ellenfeleik, ha tehetnék, végleg leszámolnának velük. A kiegyezés esélyét csökkenti, hogy gyűlölet híján a félelemből élő politikusok egy részére nem lenne szükség.

„A második világháború után az integráció megoldotta Európa biztonsági dilemmáit. Az Európai Unió országainak nem kell többé fennmaradásukért szoronganiuk, nincsenek többé bizonytalanságban szomszédaik szándékai felől, ezért fő feladatuknak a gazdaság és a demokrácia fejlődését tekintik. Hogyhogy Macedóniában nem ez a politika fő küldetése?” — kérdi Denko Maleski skopjei egyetemi tanár, volt külügyminiszter és ENSZ-nagykövet az Eurozine weboldalán.

Az okok mindenekelőtt belül keresendők. A politikai csoportosulások attól tartanak, hogy ellenfelük meg akarja őket semmisíteni. A két legfőbb ellenfél, a bolgárpárti és a szerbpárti csoport tizenöt éve vívja elkeseredett küzdelmét. Az előbbi azon az alapon, hogy a macedón nyelv a régi bolgár nyelv egy változata, a „bolgár múltat” tűzi zászlajára, az utóbbi meg a modern történelem szőtte kötelékeket hangsúlyozza, s a „macedón jelen” jelszavával kampányol. És mindkettő szentül meg van győződve róla, hogy ha a másik győz, az ő napjai meg vannak számlálva.

Egy harmadik csoportosulás az ókorba nyúl vissza legitimációért. Attól tart, hogy az államok könnyen megtagadhatják az elismerést az olyan országtól, amely nem elég nagy és nem elég régi. Ezért macedóniai Nagy Sándortól számítja az ország történetét. A nemzeti repülőteret ennek jegyében nevezték el Nagy Sándorról. Ez persze csak súlyosbítja a biztonsági dilemmákat, mert közvetlen összetűzéshez vezet az ókori Macedónia örökségére igényt tartó Görögországgal.

Maleski a macedón felek belháborúját teszi felelőssé azért, hogy a helyi albán kisebbségnek is megvan a maga biztonsági dilemmája: hogy tudniillik az ország egységét próbálja-e előmozdítani, vagy inkább Nagy-Albánia megteremtéséért harcoljon. Ennek megfelelően van soraiban macedón egységpárt, és van vele rivális albán egységpárt.

És végül ott vannak a nemzetek felettiek. Jómódú sarlatánok ők, akik leereszkedéssel vegyes szervilizmussal okítják a választott kormányférfiakat arra, miként kell eligazodni a nemzetközi világ színterén. Azzal bíztatják őket, hogy ha tudják, mi a módi odakint, akkor Macedónia a világ közepe lehet. A Metazin is beszámolt már róla, hogy milyen versengés indult Kelet-Európában a nemzetközi tőkéért, és milyen szerepet játszik ebben az adóverseny. E sarlatánok persze sohasem lesznek a nép kedvencei, de nem is igen bánják. Ők a mindenkori kormány kedvencei akarnak lenni. Nekik is van biztonsági problémájuk, de az kifejezetten személyes természetű.

Amíg a fő csoportok nem tekintenek egymásra és a múltra megbocsátással és a megbékélés szándékával, addig nem lesz politikai béke Macedóniában. Márpedig nem valószínű, hogy változtatnának magatartásukon. Ha ugyanis kitörne a politikai béke, ők maguk elveszítenék létjogosultságukat. Mi szükség lenne rájuk, ha senkinek nincs félnivalója? Ahhoz pedig, hogy legyen, szüntelen táplálni kell a gyűlöletet.