Egy veterán lapszerkesztő tényfeltáró újságírókat szerződtet, hogy utánajárjanak a hatalmasok csínytevéseinek. Az újságoknak az ilyesmire egyre kevesebb a pénzük, de a kész leleplező anyagokat talán hajlandók megjelentetni.

„A lapok országszerte a túlélésért küzdenek, ezért egyre kevesebbet költenek tényfeltárásra. Az így keletkező űrt kívánja betölteni egy új kezdeményezés” – olvassuk Richard Pérez-Penától a New York Timesban.

A Metazin is többször beszámolt róla, hogy a hagyományos újságírás válságban van: a komoly, nagy munkával elkészített politikai írások és a tényfeltáró cikkek egyre kevesebb olvasót vonzanak. Az olvasók számával egyenes arányban csökkennek a hirdetési bevételek. Különösen drága műfaj a tényfeltáró újságírás, hiszen a lapok e célból hosszú ideig fizetik munkatársaikat úgy, hogy a végeredmény bizonytalan, miközben a mindig népszerű szenzációkeltésnek olcsóbb módszerei is vannak. Ezért szakemberek régóta tartanak attól, hogy a közhatalom és a befolyásos üzleti körök nyilvános ellenőrzésében fontos szerepet játszó tényfeltáró újságírás belátható idõn belül megszűnik, és vele odavész a napilapok közszolgálati szerepe, a köz tájékoztatása is.

Paul Steiger, aki tizenhat éven át volt a Wall Street Journal vezető szerkesztője, és akinek vezetése alatt a tekintélyes lap a hírműfajban tizenhatszor nyerte el a Pulitzer-díjat, most önálló tényfeltáró szerkesztőséget szervez. A jövő évben induló nonprofit vállalkozás, a Pro Publica elsősorban a politikusok viselt dolgaira igyekszik majd fényt deríteni, és termékeit újságoknak fogja felajánlani.

Amerikában vannak olyan szerzők, akiknek írásait egyszerre több lap is közli, vannak szabadfoglalkozású riporterek is, akik saját szakállukra nyomoznak egy-egy ügyben, azután, ha elég nagy a feltálalt szenzáció, megtérül a befektetésük. Akadnak továbbá újságok, amelyek átveszik a nagy lapok vezércikkeit. De az eddig nem volt divat, hogy a legtekintélyesebb újságok külső vállalkozótól rendeljék a tényfeltáró anyagokat. Ha nekik nem éri meg külön szerkesztőséget fenntartani erre a célra, akkor a magánvállalkozónak sem igen lehet kifizetődő az efféle vállalkozás. Nem véletlen, hogy az eddigi hasonló kezdeményezések csupán évi egy-két dolgozatot tudtak szárnyra bocsátani, és eseti megbízásokkal foglalkoztattak újságírókat.

Paul Steiger viszont állandó stábbal dolgozik majd, vagy kéttucatnyi, a tényfeltáró újságírás iránt elkötelezett profit kíván szerződtetni. A vállalkozás induló tőkéjének javát (évi 10 millió dollárt) egy, a Demokrata Párthoz közel álló gazdag bankárcsalád adja, ekkora összeget pedig az összes lap együtt sem szán tényfeltáró újságírásra.

A Pro Publica nonprofit alapon fog működni. A tényfeltáró cikkekért nem kér pénzt. Vajon mit szólnak majd ehhez azok a tényfeltáró újságírók, akik nem számíthatnak a jótékony emberbarát milliomosok adományaira, és továbbra is napilapok alkalmazottaiként szeretnének oknyomozó cikkeket írni? Az ő helyzetüket tovább rontja, ha az újságok ingyen is beszerezhetnek színvonalas tényfeltáró írásokat.