Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Káromkodástan

2007. november 1.

Miért ne káromkodjuk? Mert rossz. És miért káromkodunk mégis? Mert jó. Minden attól függ kinek rossz, kinek jó, mikor és hol.

Miért ne káromkodjuk? Mert rossz. És miért káromkodunk mégis? Mert jó. Minden attól függ kinek rossz, kinek jó, mikor és hol.

„A politikai beszéd már-már olyan szabad, mint az utópiában. A késő esti politikai kabarék olyan szavakat vágnak a politikusok fejéhez, amilyenekért egykor kivágták volna a nyelvüket. A közösüléssel és az anyagcserével kapcsolatos kifejezések ügyében viszont a közhatalomra bízzuk, hogy eldöntse, mi mondható ki nyilvánosan, és mi nem” – írja a New Republicban Steven Pinker pszichológus, arra utalva, hogy állami intézmények megbüntethetik a rádió- és tévécsatornákat az illetlen nyelvhasználatért. Pinker nyelvhasználatról írt könyve A gondolat anyaga. A nyelv, mint ablak az emberi természetre szeptemberben jelent meg.

Vajon miért oly érzékeny e témára mindenki, a politikusoktól a könyvkiadókon át a nagyközönségig? Sokan úgy vélik, hogy a profán beszéd magától értetődően árt az erkölcsnek. De hogy miképp ártanak az erkölcsnek az illemkódexek tiltólistáján szereplő, a szexualitással és anyagcserével kapcsolatos kifejezések, azt még senki sem magyarázta meg.

A káromkodás kezdetben természetesen az egyház által szentté nyilvánított fogalmak megszentségtelenítését jelentette. A szekularizáció előrehaladtával a vallási tartalmú káromkodás is vesztett hatásából. Az angol nyelvben az „Isten”, a „Pokol”, az „átok” szavak helyét a szexualitással és az anyagcserével kapcsolatos vulgáris szavak vették át a durvának szánt kiszólásokban.

Az utóbbiak azért számítanak tabunak, mert a természetes undor érzete kapcsolódik hozzájuk. Az emésztési végtermékek a legkülönbözőbb kórok hordozói. És ugyanez vonatkozik az őket kibocsátó szervekre is.

De a tabu kiterjed a szexualitással kapcsolatos egyéb kifejezésekre is, és ezt a progresszív gondolkodók végképp érthetetlennek tartják, mondván, hogy a nemiség a legtermészetesebb dolog a világon, és nincs benne semmi utálatos.  Ahogy Jaroslav Hašek a Švejk első részének utószavában fogalmazott, „a jól nevelt ember mindent elolvashat. Olyasmin, ami természetes, csak a legdisznóbb fráterek és a rafinált trágárok botránkoznak meg, akik alávaló álszentségükben nem nézik a tartalmat, és dühödten vetik rá magukat egyes szavakra.”

Csakhogy a szexhez kapcsolódhat erőszak, nem kívánt terhesség, betegség, és az ilyen esetek többségében a nő a szenvedő alany. A szexszel kapcsolatos durva kifejezések olyan aktust vetítenek a hallgató elé, amelyben nincs a felek között egyenlőség, valamilyen kényszer lép fel, és a gyengébb fél megbélyegződik. Ezért lehet e szavaknak sértő hangzásuk. Ráadásul a nemiséget ma is tabuk övezik. Az emberek általában nem közösülnek a nyilvánosság előtt, nem cserélnek partnert vacsoránál, nem szeretkeznek közeli rokonaikkal. Tehát ha vannak is ilyen vágyaik, ezeket elfojtják. Ettől a tabutól van ereje a szexuális tartalmú káromkodásnak.

Pinker ezután tanácsokkal látja el az olvasót. A nyilvános előadást tartókat eltanácsolja a vulgáris beszédtől, mert hogy ezzel azt árulják el, hogy mással nem képesek fenntartani a hallgatóság figyelmét.

Ugyanakkor tiltani sem volna szerencsés a káromkodást, mert egyik legérzékletesebb nyelvi eszközünktől fosztana meg bennünket. Az irodalomban a vulgáris beszéd nélkülözhetetlen ábrázoló kellék, de a mindennapi életben is igen kifejező lehet.

Hogy mi számít faragatlan beszédnek, az persze koronként és országonként változik. Pinker cikkében például mindegyik csúnya szó a maga kendőzetlen valójában szerepel. Ebben az ismertetésben csak körülírtuk őket.