Az olaszországi kamionsztrájk végeztével mind a kormány, mint a kamionosok győztesnek tekintik magukat. A kár óriási, de a fuvarozók nem csak magukért sztrájkoltak. A társadalom rossz közérzetét is kifejezésre juttatták.
„A kamionosok, akárcsak előttük a taxisok, valóságos érdekvédelmi küzdelmet vívtak, eközben azonban olyasmit hajtottak végre, amit mi is szeretnénk, csak épp nem merünk. Vagyis egyfajta kollektív neheztelést juttatnak kifejezésre, egy sokakban – ha nem is mindenkiben – megbúvó bosszúvágyat váltanak valóra” – írja Marco Belpoliti író, bergamói egyetemi tanár a La Stampában.
A fuvarozó vállalkozók két nap alatt a káosz szélére sodorták az országot azzal, hogy megszüntették az alapanyag- és élelmiszerszállítást, továbbá elállták járműveikkel az autópályák bejáratát. A gazdaság vesztesége meghaladja a kétmilliárd eurót. A legnagyobb üzemek, köztük a FIAT, két napra leálltak. A sztrájkolóknak számos engedményt sikerült kicsikarniuk, például szabályozott tarifarendszer védi majd őket a dömpingáron szállító konkurenciától, és az eddiginél nagyobb autópályadíj-kedvezményt kapnak. Prodi miniszterelnök mégis kijelentette, hogy a kormány nem engedett, és kőkemény ellenállása sikerre vezetett.
Belpoliti szerint a fuvarozók sztrájkja, miközben a tehetetlen politikai vezetés iránti általános csalódottságot is kifejezte, egyúttal azt is példázta, hogy a kamionosok neheztelnek a társadalomra. A mai világ gályarabjainak érzik magukat, már csak azért is, mert nomád életmódjukkal nem örvendenek túlságosan nagy megbecsülésnek az olaszok körében.
A La Stampa egy másik állandó kommentátora, Massimo Deaglio torinói közgazdász-professzor mindenek előtt furcsállja, hogy egy ország szinte megbénul, ha két napon át esik, szünetel az orosz gázszállítás, vagy – mit most – áll a teherautó forgalom.
Az sem kevésbé bosszantó, hogy az egymást követő kormányok nem képesek megoldani a fuvarozók gondjait (de a taxisokét vagy a légi utaskísérőkét sem). A politikai osztály voltaképp egykedvűen figyeli e napi sok munkaórát ledolgozó szakemberek filléres gondjait.
Másfelől azonban Deaglio elfogadhatatlannak tartja, hogy a sztrájkolók blokádja súlyosan korlátozza mozgásszabadságukban az állampolgárokat. (Emiatt egyébként a sztrájk nyomán tucatjával indultak ügyészségi vizsgálatok közüzem működésének megzavarása címén: mert hogy a blokád miatt sok közüzem is működésképtelenné vált, például azért, mert megszűnt a benzinkutak üzemanyag-ellátása.) Persze részben ez is a kormány számlájára írandó, mert nem gondoskodik a folyami és a tengeri áruszállítás fejlesztéséről.
„Volna tehát min gondolkodni, de a közvéleményt inkább arra ösztökélik, hogy mielőbb felejtse el az autópálya-dugókat, amelyek blokád nélkül is éppen elég blokkolóak, és élvezze tévékészülékén a politikai szappanopera legújabb epizódját, amelyben X képviselő vitézül szócsatázik Y szenátorral.”