Ideje, hogy Oroszország vezetői lazítsanak valamelyest az állami szigoron – javasolja nagyon óvatosan a moszkvai kormánypárti elemző. Mielőtt idáig merészkedne azonban, alaposan leszedi a keresztvizet a Nyugatról.

„Új szakaszba lépünk: új forrást kell teremteni a költségvetés finanszírozásához. Ez pedig nem más, mint a high tech ipar, valamint a kis- és középvállalkozások szektora. Amihez pedig nem több állami ellenőrzésre van szükség, hanem kevesebbre ” – írja az Izvesztyijában Szergej Markov, a Politikai Kutatóintézet igazgatója.

Erre a végkövetkeztetésre igen merész fordulattal jut a szerző egy olyan gondolatmenet végén, amelynek az a lényege, hogy Dmitrij Medvegyev, Putyin elnök kiszemelt utóda egyáltalán nem gondolkodik másként, mint elődje, továbbá hogy a Nyugat csak ne oktassa ki Oroszországot demokráciából.

Nyugati megfigyelőknek feltűnt, hogy Medvegyev az elnökválasztás közeledtével gyakran emlegette a szabadság és a demokrácia fogalmát, ami Putyinnak nem volt éppen szavajárása. Nos, Markov lehűti a kedélyeket: Putyin és Medvegyev egy csapat, még ha az utóbbi nem volt is titkosszolgálati tiszt a Szovjetunióban. A választások után is együttműködnek majd, Medvegyev elnökként, Putyin a „nemzeti vezető” („nemzetvezetőnek” fordítani gonoszság volna) új funkciójában.

A cikkíró szerint a páros nyugati típusú intézményrendszert akar kiépíteni, de csak fokozatosan. A 90-es években egy csapásra akarták bevezetni a pluralizmust és a piacgazdaságot, s ennek „hideg polgárháború lett az eredménye, amelynek mintegy tizenkétmillió ember esett áldozatául” – utal az elemző a korai halálozások számának megugrására, hozzátéve, hogy Medvegyevnek ilyesmivel persze eszében sincs kísérletezni.

A Putyin-Medvegyev páros integrálódni akar a globális politikai rendszerbe, de nem bármi áron. Az utód sem akar letérni a „szuverén demokrácia” útjáról, ámbár újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy a demokráciának nincs szüksége jelzőkre. Mindenesetre „nem az igazságtalan külföldi politikusok lesznek az oroszországi politikai rendszer demokratizálásának bírái, akik gyakran összekeverik a demokráciát és a Washington iránti lojalitást, hanem az oroszok, a mi orosz népünk”.

Putyin előtt Oroszország nem volt szabad, mert „a szabadság nem abban áll, hogy két idegen bábfigura között választhassunk, hanem hogy meghatározhassuk önnön sorsunkat”.  

Kétségtelen, hogy a korrupció és a közigazgatási reform problémája megoldásra vár, de Putyin és Medvegyev csapata majd megoldja ezt is.

Ezután tér rá Markov arra, hogy jóllehet „a putyini politika magvát megőrzik, azért lesznek változások, de nem az elnökváltás miatt, hanem mert új szakasz következik az ország történetében. És ebben a szakaszban nem a stabilitás lesz a cél, hanem a fejlődés.”

Jó lenne tudni, vajon ezekben a gondolatokban Putyin és Medvegyev csakugyan a maga elképzeléseire ismer-e. Aki még emlékszik a szovjet időkre, annak óhatatlanul eszébe jut, hogy az egykori félénk reformerek pontosan ily módon igyekeztek a kívánatos magatartásra rábírni az ország vezetőit. Javaslataikat úgy kellett beállítaniuk, mintha ezek a vezetők ötletei volnának. Mert ötletei csak a vezetőknek lehettek. Ha ez ma is így működik, akkor lehet, hogy valóban szükség volna némi óvatos változásra.