Svéd jólét kényszerzubbonyban

2007. március 04.

Az egymillió forintos kérdés: Melyik gazdagabb, Svédország vagy Alabama szövetségi állam az USÁ-ban? A válasz: Alabama. És hol jobb az élet? Ez már csak  ötezer forintos kérdés.

Az egymillió forintos kérdés: Melyik gazdagabb, Svédország vagy Alabama szövetségi állam az USÁ-ban? A válasz: Alabama. És hol jobb az élet? Ez már csak  ötezer forintos kérdés.

Frederick Bergstrom, egy neoliberális közgazdász nemrég megjelent tanulmánya kimutatta, hogy csak két amerikai szövetségi állam, nevezetesen Nyugat-Virginia és Missisipi szegényebb, mint Svédország. Az egy főre jutó GDP szerinti rangsorban Svédország Olaszország után következik s a 10. helyen áll.

Ezekkel az adatokkal állítja szembe élményeit David Brook a Dissent című baloldali folyóiratban. "Svédországban az volt az érzésem - írja -, hogy a világ leggazdagabb országában járok. Egy svéd kisvárosban a felső középosztály életmódjának olyan jeleivel találkozunk, mint Amerikában csak a legelőkelőbb városrészekben."

Valóban ilyen nagy a jólét Svédországban? Brook egyrészt olyasmire hivatkozik, mint a kisvárosok szépen karbantartott épületei, az elegáns kávéházak, a könyvesboltok igényes kínálata. Nem mulasztja el megemlíteni, hogy milyen felvilágosodottak a svédek. A Nemzeti Egészségügyi Intézet által kiadott ifjúsági magazin a biztonságos szexet propagálja, sőt megtanít az örömszerzés technikájára.

De hivatkozik olyan tényekre is, amelyek már nagyobb fejtörést okoznak a neoliberális közgazdászoknak. Várható életkor, gyermekhalandóság, írni-olvasni tudás - a társadalmi mutatók szerint Svédország a világranglista élén áll. S az előkelő harmadik helyet foglalja el a Foreign Policy folyóirat globalizációs rangsorában.

Ez ellentmondani látszik az uralkodó közgazdasági nézeteknek. A globális kapitalizmus korában a prosperitásnak nagyon szigorú feltételei vannak. Széleskörű, a szociális intézményrendszerre is kiterjedő privatizáció. Adócsökkentés. Dereguláció. Olcsó állam. A versenyképességre törekvő kormányok kényszerpályán mozognak, eleget kell tenniük a tőke elvárásainak. A hatékonyság növekedése általában az egyenlőség és jólét rovására megy.

A kényszerzubbony aranyból van, de akkor is kényszerzubbony. "Amint egy ország belebújik az Arany Kényszerzubbonyba - állapítja meg Thomas Friedman, a New York Times Pulitzer-díjas kolumnistája - a gazdaság növekedni, a politika zsugorodni kezd. Az Arany Kényszerzubbonyban meglehetősen szűk a kormány mozgástere."

Általában, de nem Svédországban - állítja Thomas Friedmannal szemben Brook. - Igaz, a kilencvenes évek elején tapasztalt recesszió hatására kicsit szorosabbra gombolták a globális kapitalizmus kényszerzubbonyát a svédek is. Deregulációs intézkedéseket és adócsökkentést hajtottak végre. Az állami szektor egy részét privatizálták. Szigorítottak a szociális juttatások rendszerén. De radikális fordulat mégsem történt; az újraelosztás mértéke valamelyest csökkent ugyan, de a költségvetés még mindig a GDP több mint 50%-a felett rendelkezik. Ez jóval magasabb, mint máshol Európában, az Egyesült Államokról nem is beszélve.

Ám Svédország a színvonalas és drágán fenntartott jóléti intézményrendszer ellenére is versenyképes. "Washingtonnal ellentétben, ahol úgy gondolják, hogy a magas költségvetési kiadások terhet jelentenek a gazdaságnak, a svéd konszenzus szerint csak az értelmetlen állami költekezés hátráltatja a növekedést" - írja Brook.

A tőke a magas adók ellenére sem vonul ki. A költségvetési bevételeket ugyanis az állam a versenyképesség fokozására használja. A konzervatív közgazdász Lars Calmforms is elismeri, hogy "ha több közpénzt költünk az infrastruktúrára és az emberek képzésére, akkor elősegítjük a gazdasági növekedést".

Mindennek persze elengedhetetlen feltétele a közszféra szereplőinek feddhetetlensége. Svédországban a becsületesség alapkövetelmény. A kilencvenes évek közepén az akkor miniszterelnök-jelöltségre is esélyes Mona Sahlinnak, a jelenlegi fenntartható-növekedésügyi miniszternek azért kellett lemondania, mert néhány tábla csokoládét vett magának közpénzen.

"A kormányon lévő svéd szociáldemokraták számára fontos, hogy a versenyképességet és az egalitárius rendszert egyensúlyban tartsák" -  jegyzi meg Brook. Tudják, hogy a színvonalas jóléti rendszer sokba kerül, s ezért csak jólmenő gazdaság mellett tartható fenn. A svéd baloldal is elfogadja a gazdasági siker aranyszabályait, sőt büszkék rá, hogy náluk szabadabb a verseny, mint az Egyesült Államokban. Nincs protekcionizmus, vámokkal és támogatásokkal nem védik az ipart. "Nekünk nem kell a Svédországban gyártott trikó. Jobb is, ha az ilyen iparágak kivonulnak az országból, mert a munkások az itt keresett bérekből úgysem tudnának rendesen megélni" - idézi a cikk szerzője Mikael Damberg szociáldemokrata parlamenti képviselőt.

"Ha mind az amerikai, mind a svéd modell működőképes a globalizáció korában, ha a svédeknek igenis van elég mozgástere az Arany Kényszerzubbonyban az egalitárius rendszer fenntartására, akkor valójában az értékekben van a különbség." Egy csésze kávé Stockholmban azért háromszor olyan drága, mint az Egyesült Államokban, mert a munkát - magas járulékaival együtt - sokkal jobban megfizetik. Ebből futja a jólétre: egészségügyre, oktatásra, lakhatásra.

A svéd társadalom példája azt bizonyítja Brook szerint, hogy az Arany Kényszerzubbonyt magunkra húzva is nyitva maradnak fontos politikai és elvi alternatívák. Hogy melyiket választjuk, az értékeinktől függ.