„A kérdés nem az, hogy megnyerheti-e az egyház ezt a csatát. Már el is vesztette” − írja a Le Monde-ban Danièle Hervieu-Léger valláskutató.
Január 13-án vasárnap a jobboldal több százezres tüntetést tartott Párizsban a melegházasság ellen. Ez volt az első olyan megmozdulás, amelyen a sokat szelídült, de még mindig radikálisan jobboldalinak számító Nemzeti Front és a mérsékelt jobboldal pártja, az UMP egyaránt képviseltette magát. Igaz, nem párttüntetés volt ez, sőt, kifejezetten társadalmi megmozdulásnak hirdették meg.
François Hollande, az új baloldali elnök már kampányában közölte, hogy kezdeményezni fogja a melegházasság törvénybe iktatását, és a parlament január végén meg is kezdi a törvénytervezet vitáját. A katolikus egyház szokatlanul aktív volt ebben az ügyben. André Vingt-Trois, Párizs érseke személyesen foglalt állást a melegházasság ellen, és azóta több püspök is követte őt. A konzervatív politikusok kezdetben kerülték az összecsapást ebben az ügyben, de amikor az ősszel előválasztást rendeztek az UMP főtitkári tisztéért, Jean-François Copé, a későbbi győztes kampánytémává tette az ügyet, a szoros verseny későbbi vesztese, François Fillon volt kormányfő pedig rátromfolt: ha polgármester lennék, mondotta, nem adnék össze meleg párt, akármit mond is a törvény.
Hervieu-Léger úgy látja, hogy a katolikus egyház nagy kockázatot vállal, amikor a tiltakozás katalizátorának szerepét játssza (ámbár a franciaországi muzulmán és zsidó vallási tekintélyek közül is sokan felszólaltak a melegházasság legalizálása ellen). 1999-ben az egyház és a jobboldal ugyanilyen hevesen ellenezte a bejegyzett élettársi kapcsolatot is, azóta viszont ez az intézmény zökkenőmentesen működik. A szerző úgy gondolja, hogy a melegházasságra is ugyanez a sors vár, ami annyit tesz, hogy ellenzőit ugyanolyan csalódás és lassú tekintélyvesztés éri majd, mint a bejegyzett élettársi kapcsolat ügyében.
A valláskutató szerint az egyház téved, amikor a hagyományos család fogalmát tekinti az egyetlen természetes, sőt Isten által elrendelt alakzatnak. A világon ma is többféle megoldás létezik ugyanis, és Európában is létezett, egészen a XI.-XII. századig: éppen a kereszténység hatására szűntek meg az antik korból örökölt családmodellek. Emlékeztet rá, hogy a melegházasság ellen felhozott érvek nagyjából ugyanazok, amelyekre hivatkozva a XIX. században az egyház a polgári házasságot és később a válást ellenezte. Korunkban pedig, folytatja Hervieu-Léger, egyértelműen ismét évtizedek óta változóban van a társadalom felfogása a családról. A demokratizálás a közélet színteréről a magánéletre is átterjedt, és megállíthatatlanul tör utat magának az egyének és a párok igénye, hogy maguk döntsenek életük intim szférájának dolgairól. Nem lehetett megakadályozni a válás legalizálását, s nem lehetett megállítani a születésszabályozást sem. Ugyanazokkal az érvekkel pedig, amelyekkel az előző ütközeteket elvesztette, az Egyház aligha nyerheti meg a következőt. A szülő és a gyermek kapcsolatáról is más ma a közfelfogás, mint korábban. Sokkal többet számítanak a gyermek jogai és a szülő kötelességei. Ehhez az új felfogáshoz a korábbiaknál liberálisabb örökbefogadási elvek tartoznak, nem véletlen, hogy az egyház ellenkezése dacára a francia állam egyedülálló jelentkezőknek is engedélyezi az örökbefogadást. Ehhez képest már nem nagy lépés, hogy ha egyéb akadály nincs, akkor az egynemű párok is fogadhassanak örökbe gyermeket. Márpedig a melegházasság ügyében ez volna a fő ütközőpont, nem is annyira az, hogy az egyneműek együtt élhessenek, hiszen ezt az élettársi kapcsolat intézményesítése már bevezette. Az egyház rengeteget veszített, amikor a korábbi változásokat ellenezte. VI. Pál pápa 1968-ban kiadott Humanae Vitae kezdetű enciklikája például hozzájárult a francia egyház térvesztéséhez. A Vatikán ugyanis a gyógyszeripar új felfedezéseire válaszolva szinte a családtervezés minden formáját elutasította, miközben immár a társadalom többsége gyakorolta rendszeresen a fogamzásgátlás különféle módjait. „A melegházasság nem a világ vége − írja végül Hervieu-Léger. De ha az egyháznak nincs más mondanivalója róla, mint a tiltás, akkor ugyanolyan jelzőkaró lehet belőle a franciaországi katolicizmus kihalásának útján, mint amilyen a Humanae Vitae enciklika volt 1968-ban.”