Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

A szelektív abortusz joga

2013. május 2.

Az amerikai publicista erkölcsi szempontból helyesli azon szülők döntését, akik a fogyatékos magzatok világra hozatala mellett döntenek. Mégsem támogatja az észak-dakotai törvényt, amely megtiltja a fogyatékos magzatok abortálását.

Észak-Dakota a törvény erejével igyekszik befolyásolni az orvosi és a társadalmi fejlődés versenyét − olvassuk a New Yorkerben. A cikk szerzője Andrew Solomon publicista, a fogyatékos gyerekeket nevelő szülők életét bemutató novemberben megjelent Messze estek a fától című riportkönyv szerzője.

A cikk apropója Észak-Dakota állam április közepén elfogadott szigorú abortusztörvénye. A rendelkezés értelmében tilos a művi terhességmegszakítás abban az esetben, ha a magzat szíve már dobog, ami akár a fogantatás utáni hatodik hétben is megtörténhet. A törvény megtiltja továbbá a nem kívánt nemű illetve a vélhetőleg fogyatékkal születő magzatok elvetetését. Emberi jogi szervezetek megtámadták a rendelkezést, mondván, hogy alkotmányellenes.

Solomon elismeri, hogy rendkívül bonyolult morális dilemma a genetikai hibával rendelkező, és ezért valószínűsíthetően fogyatékkal születő magzat sorsának eldöntése. Az abortuszellenzők szerint a fogyatékos magzatok kiszűrése a náci eugenikát idéző kegyetlenség és a magzat emberi jogainak porba tiprása. Solomon a könyvében több olyan szülőről is beszámol, aki erőt és boldogságot merített abból, hogy a fogyatékos gyermek világra hozása mellett döntött. Emlékeztet arra is, hogy a szülők gyakran csak a saját érdekeik alapján döntenek a fogyatékos magzat elvétele mellett, ráadásul előfordul, hogy kisebb, a zavartalan élettel összeegyeztető fogyaték, például a süketség miatt. De − hála az orvostudomány vívmányainak − ma már a Down-szindrómások életkilátásai is sokkal jobbak, mint néhány évtizede.

Mindennek ellenére Solomon nem ért egyet az abortusz törvényi korlátozásával. A legfontosabbnak a választás szabadságát tartja − de nem abban az értelemben, ahogyan erre az abortusz jogának támogatói hivatkozni szoktak. Solomon szerint a fogyatékos magzatok szülei számára nemcsak az a fontos, hogy a gyerek megszülessen, hanem az is, hogy erről ők maguk dönthessenek, hiszen csak ettől, a választás szabadságától kap erkölcsi értéket a magzat megtartása.

Ami pedig a jövőt illeti, Solomon úgy véli, hogy minél jobb életre van kilátása a fogyatékosoknak, annál több szülő dönt majd magától is a magzat megtartása mellett.