2014 a radikális pártok éve lehet – olvassuk az Economistban az amerikai és az európai radikális jobboldal összehasonlítását. A brit gazdasági hetilap az európai radikális pártok megerősödése kapcsán az amerikai jobboldali teadélután mozgalom tanulságait ajánlja megfontolásra. Hasonlóan az európai jobboldali populistákhoz, az amerikai teadélután is a központi kormányzat túlterjeszkedését vette célba, bevándorlás-ellenes retorikát folytat és a középosztály érdekeinek képviseletében lép fel. Igaz, a különbségek sem elhanyagolhatók. Míg az amerikai teadélután mozgalom a Republikánus Párton belül erősödött meg, az európai populista jobboldal intézményi és ideológiai tekintetben egyaránt széttagolt.

Az Economist a középpártokkal szembeni bizalomvesztéssel magyarázza a jobboldali populisták előretörését. A kormányok tétlenül nézték, sőt még ösztönözték is az eladósodást, amelynek következményeit – a magas adókat és a munkanélküliséget – ma a középosztály sínyli meg.

A mérsékelt pártok leginkább azzal próbálják megakadályozni a radikálisok térnyerését, hogy szélsőségesnek bélyegzik őket: a két világháború közötti fasizmussal illetve a nemzeti szocializmussal állítják őket párhuzamba.

„A lázadók lefasisztázása működött, amikor Hitler emléke még friss volt, ám a mai szavazók többsége megfélemlítésnek tekinti mindezt” – írja az Economist. A hetilap utal rá, hogy az amerikai teadélután népszerűsége akkor esett vissza, amikor az állami költekezés elleni tiltakozásuk egy időre részlegesen megbénította a közigazgatást.

A populista jobboldal valójában nem is akar kormányozni – jegyzi meg a kérdés kapcsán Gary Younge a baloldali Nationben. Az európai populista nemzeti pártok népszerűsége a radikális retorika eredménye, amelyet viszont csak addig engedhetnek meg maguknak, amíg ellenzéki szerepre vannak ítélve. A mérsékelt jobboldal is sokat átvesz az EU-ellenességből és az idegengyűlöletből, ám a radikálisok könnyen rájuk licitálnak, hiszen nem kell attól tartaniuk, hogy a választók számon is kérik majd rajtuk a programjukat. „Érdemi megoldás helyett a közönségnek tetsző impotens, sértődött panaszokat fogalmaznak meg” – véli Younge. Ami ugyan talán vonzza az elégedetlen és dühös szavazói rétegeket, ám a mérsékelt többséget elriasztja.