„Az emberiség mindig elfogadott téves meggyőződéseket, amelyeket később az értelem és a tények fényében módosítania kellett. Ma viszont vízválasztóhoz érkeztünk. Egyre inkább fenyeget a veszély, hogy meggyőződéseinket nem a tényekre, hanem intuíciókra alapozzuk” – foglalja össze júniusban megjelent könyvének alapgondolatát a Chronicle of Higher Education hasábjain Lee McIntyre bostoni eszmetörténész.
McIntyre szerint az átfogó tudatlanság közepette már az értelmiség sem érzi kötelességének, hogy szembeszálljon a babonákkal és a hazugságokkal. Nem is meglepő hát, ha az átlagpolgárok egyre tudatlanabbak. Egy 2009-es felmérés szerint az amerikai felnőttek 53 százaléka szerint a Nap a Föld körül kering, és mindössze 59 százalék volt tisztában vele, hogy az ember még nem élt a dinoszauruszok idején.
De nem a puszta tudatlanság a probléma – véli McIntyre. Az amerikai filozófus szerint egyre többen tudnak ugyan a tényekről, ám mégsem fogadják el a világnézetükkel és egyéb, vallási illetve ideológiai meggyőződésükkel ellentétes bizonyítékokat. Lemondanak a tényszerű igazolásról, tudatosan választják a tudatlanságot, állítja McIntyre a globális felmelegedést megkérdőjelezőkre és az oltásellenes mozgalom híveire utalva.
McIntyre mindezért az egyetemi posztmodern haladó értelmiséget teszi felelőssé. A minden tudást relativizáló posztmodern megközelítések hovatovább nem csak a humántudományokon belül divatosak, de megfertőzték a természettudományos érvelést is. Az érveknek csak egy adott kontextuson, nyelvjátékon belül van helyi értékük, abszolút igazság nincs, illetve maga az abszolút igazságra való törekvés sem más, mint leplezett hatalmi törekvés, az elnyomás eszköze. Minden álláspont egyaránt tiszteletet érdemel, még a tudományos bikkfanyelven előadott zagyvaság is, feltéve, hogy nyilvánvaló önellentmondást nem tartalmaz. Márpedig ha ez így van, akkor a természettudományos diskurzus is csak egy esetleges nyelvjáték, nem pedig univerzális igazságok tárháza. A tényeknek ráadásul számos, egyaránt legitim értelmezése lehetséges.
A posztmodern értelmezési módszert a haladó baloldali értelmiség használta a kapitalizmus, a nagyvállalatok leleplezésére. Ám a jobboldal is eltanulta az igen hatékony posztmodern retorikát, és ma már előszeretettel alkalmazza a globális felmelegedés, az evolúció és egyéb tudományosan elfogadott tézisek megkérdőjelezésére. „A klímaváltozás tagadói azokat a módszereket alkalmazzák, amelyeket az egyetemi baloldal fejlesztett ki” – idézi McIntyre Michael Bérubé irodalmárt.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az internet táptalaja az alaptalan mendemondáknak és hazugságoknak. A média demokratizálásával a hagyományos média elvesztette tekintélyét, már nem a szerkesztőkön múlik, hogy milyen hír és vélemény kap nyilvánosságot. McIntyre ezért valószínűtlennek tartja, hogy az internetes idiotizmus megfékezhető lenne a hagyományos média segítségével. Már csak azért is, mert gyakran éppen a hagyományos média, különösen a jobb- és a baloldali televíziós hírcsatornák terjesztik a politikailag motivált rém- és álhíreket.