„A liberális világrend második világháború óta tartó globális előretörése megtörni látszik” – olvassuk John Gray angol filozófus esszéjét a baloldali liberális New Statesmanben.
Nyugaton az elmúlt években jelentősen előretört az illiberális jobb- és baloldal. A kínai vezetés a korábbiaknál keményebb autoritárius módszereket alkalmaz, Putyin elnöksége alatt egyre inkább visszaszorulnak a liberális intézmények. Az esszé az amerikai elnökválasztás előtt jelent meg, de Gray borítékolja, hogy Trump győzelme esetén újabb súlyos csapás vár a liberális demokráciákra.
Az illiberális és antiglobalista pártok megerősödéséért a liberálisok a populista demagógiának bedőlő tudatlan népet hibáztatják – írja Gray. Hovatovább már azon morfondíroznak, hogyan lehetne a szavazati jog korlátozásával megvédeni a demokráciát a néptől – ahelyett, hogy megpróbálnák megérteni a szavazókat.
Gray szerint kényelmes, ám téves magyarázat a populista nacionalista pártok előretörését az átlagember tudatlanságával, dühével avagy a liberális értékekkel szembeni ellenérzésekkel magyarázni. Az emberek valóban egyre inkább elégedetlenek a liberális politikával, de az alapvető liberális értékeket – a szabadságot, a toleranciát – nem akarják feladni. Épp ellenkezőleg: úgy vélik, hogy a kormánynak sokkal határozottabban kellene képviselnie ezen értékeket. A szabadságnak azonban előfeltétele a biztonság, amit viszont csak az erős állam garantálhat. Mint azt Gray egy korábbi cikkében kifejtette, a modern liberalizmus viszont bizalmatlan az állammal szemben, és igyekszik korlátozni az állam hatalmát az egyéni jogok védelmében. Most ehhez azt teszi hozzá, hogy – mint a populistának nevezett pártok megerősödése mutatja – az emberek nem kérnek ebből a felfogásból, hanem aktív állami beavatkozást várnak el a jólét és a biztonság megteremtése érdekében.
A liberális univerzalizmussal szembeni lázadás másik oka az egyetemes normákba vetett hit hanyatlása. A normatív liberalizmus az emberi jogok egyetemességének gondolatára épül. Az alapvető emberi jogok azonban nem egyetemesek, hanem a zsidó–keresztény hagyománynak a görög filozófián és a római jogon átszűrt, majd a felvilágosult humanizmus által tovább formált kulturális kontextus termékei. A liberális szabadságjogokat Nyugaton az emberek többsége magától értetődőnek veszi, de ettől még nem egyetemesek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nyugati kultúráktól eltérő hagyományokkal rendelkező népek korántsem lelkesednek annyira az egyéni szabadságjogokért, mint azt a liberálisok szeretnék. Gray szerint a demokrácia és az emberi jogok exportálására tett kísérletek ezért vallottak csúfos kudarcot és okoztak felfordulást a Közel-Keleten.
Gray szerint az sem igaz, hogy a gazdasági jólét kéz a kézben jár a liberális normák megerősödésével. Mint Kína és az egyéb autoritárius feltörekvő államok példája mutatja, nem liberális államok is lehetnek gazdasági szempontból sikeresek. Gray Kína kapcsán azt is megjegyzi, hogy itt a középosztályok sem liberális szabadságra, hanem sokkal inkább apolitikus jólétre és biztonságra vágynak.
„A posztliberális társadalomban az erős állam védi a szabadságot és a toleranciát. Gazdasági értelemben a posztliberális állam szakít azzal a felfogással, miszerint a kormányzat elsődleges célja a globalizáció elősegítése. A kormányok sorsa azon múlik, mennyiben képesek jólétet biztosítani és kordában tartani a globalizáció mellékhatásait” – véli Gray. Mindebből pedig az következik, hogy a liberálisoknak akkor van esélyük felvenni a kesztyűt jobb- és baloldali kihívóikkal, ha belátják, hogy a globalizáció káros hatásait – mindenekelőtt az egyenlőtlenség növekedését – aktív kormányzati szerepvállalással kell enyhíteni. Ha ezt nem ismerik fel és egyúttal nem mondanak le a liberális demokrácia exportjának utópiájáról, akkor a liberális gondolat az egyetemeken és a civil szervezetek körében esetleg megőrizheti népszerűségét – ám politikai jelentősége egyáltalán nem lesz – figyelmeztet Gray.