„A monogámiát idejétmúltnak és unalmasnak nyilvánítók osztálya élvezi leginkább a házasság előnyeit” – olvassuk az Atlantic magazinban Tyler Austin Harper irodalomtudós esszéjét.
Az Egyesült Államokban egyre népszerűbb, vagy legalábbis elfogadott a nem monogám, poliamorikus kapcsolat és a nyitott házasság intézménye. A Pew tavalyi felmérése szerint a 30 évesnél fiatalabbaknak több mint fele nem tartja helytelennek a nyitott házasságot. Egy másik közvélemény-kutatás arról számolt be, hogy az amerikaiak ötöde kipróbálta a konszenzuális, vagyis a partnerek kölcsönös beleegyezésével folytatott nem monogám kapcsolatokat, egy megint másik szerint a népesség 4-5 százaléka jelenleg is ilyen életformát folytat.
Harper a jelenséget a jómódú, liberális felső-középosztály hóbortjának tartja. Miközben a konzervatívok Jordan Peterson és más „életmód-náci” guruk tanácsai alapján igyekeznek megtalálni a földi megváltást, a jó élet receptjét, a liberálisok szemében a monogámia elutasítása a hagyományos normákkal és társadalmi elvárásokkal szembeni lázadás, az egyén felszabadításának az eszköze. Az efféle „terapeutikus libertarizmusnak” az a célja, hogy a modern világ atomisztikus, a magát a közösségi normáktól függetleníteni vágyó egyéne rátaláljon autentikus énjére. A konvenciók ellen lázadó baloldali woke elit számára azért az önazonosság keresése közben is fontos, hogy erényesnek mutatkozzon, ezért az erkölcs nevében előnyben részesíti a beleegyezésen alapuló nem monogám kapcsolatokat.
A baloldali Harper nem akar pálcát törni fölöttük. „Nem morális aggályaim van a monogámia elutasításával szemben. Nem etikai, hanem politikai okokból tartom kifogásolhatónak” – írja Harper a Több: egy nyitott házasság emlékirata című bestseller kapcsán. Molly Roden Winter életrajzi könyvéből kiderül, hogy a jómódú szerzőnő azért tudott nyitott házasságban élni, mert meg tudta fizetni az ehhez szükséges életmódot: a gyerek bébiszitterét, a randizás költségeit, szállodaszobát, a taxit – és az egyik alkalmi partnertől elkapott fertőzés kezelését. Egy kétkezi munkából élő nő, főleg ha egy keresetből kell eltartania a gyerekeit, aligha tudna ilyen viszonyokat fenntartani. Harper marxista olvasatában mindez arra utal, hogy a szerelem eme formája az uralkodó osztály privilégiuma, és egyúttal az intimitás elpiacosodásának és az egyenlőtlenség növekedésének biztos jele.
Kay Hymowitz konzervatív publicista attól tart, hogy a nem monogám kapcsolatok úri divatja súlyos károkat okozhat, ha széles körben elterjed. Az efféle „luxusmentalitás” a nem kívánatos terhességek, a nemi betegségek és a válások számának növekedésével, családok szétesésével és növekvő szegénységgel járhat – írja Hymowitz az Institute for Family Studies kutatóintézet blogján.
David Polansky politikai elemző profánabb oldalról közelít a poliamorikus kapcsolatokhoz. „A szexpozitív tálalás ellenére a poliamoria ellentétes Erósz szellemiségével” – írja a Quillette magazinban. A felek beleegyezésén alapuló nyílt kapcsolat lehet, hogy etikusabb, mint a félrelépés és a házasságtörés, de jóval kevésbé izgalmas és erotikus. Polansky úgy véli, hogy az a kapcsolat, amelyben a felek nem féltékenyék és képesek önként lemondani a kizárólagosságról, már kihűlőben van.