„Egyre elterjedtebb a felfogás, hogy az embereket állandóan meg kell védeni. Ez veszélyes út” – ismerteti a Die Zeit hasábjain Frauke Rostalski kölni jogászfilozófus, a Német Etikai Tanács tagja Sebezhető társdalom: a sérülékenység a szabadságot veszélyezteti című március közepén megjelent könyvének legfontosabb megállapításait.
A beismerés, hogy sérülékenyek vagyunk, felszabadító erejű. Egyes filozófusok szerint ez a tudat ösztönzőleg hat, és erőt ad a cselekvéshez. Eszerint ha szembeszállunk a veszélyekkel és a kihívásokkal, az csak növeli az egyén és a társadalom ellenállóképességét. Rostalski úgy látja azonban, hogy a társadalmak egyre inkább kockázatkerülővé válnak, és nem szembenézni akarnak a kihívásokkal, hanem kiküszöbölni őket. A sérülékenység újabb és újabb formáinak elismerése növeli a kollektív oltalommal szembeni elvárásokat. Minél inkább sebezhetőnek tekintjük magukat, annál inkább igyekszünk óvó törvényekkel körülbástyázni az embereket.
„A sérülékeny társadalmat a viselkedési szabályok elburjánzása jellemzi, mert ezekkel kívánja megóvni sebezhető egyéneket minden kockázattól – a vírusoktól, a klímaváltozástól és a veszélyes termékektől.” Rostalski a szabadon választott nemi identitás társadalmi elismerését is ide sorolja, mondván, hogy ha emberi jognak ismerjük el a szabad identitásválasztást és sérelemnek, ha nem az nekünk tetsző névmásokkal említenek bennünket, akkor erről is törvényt kell hozni. A túlzott védelem azonban a szabadság rovására megy – figyelmeztet Rostalski. Minél több vélt vagy valós fenyegetéstől védjük meg az egyént, annál több korlátozást kell bevezetni. A folyamat végpontja egy olyan állam, amelyben az egyének közötti mindenfajta konfliktus és sérelem kialakulását törvények gátolják. A félelemre alapozott társadalom biztonságot ígér, viszont felszámolja a szabadságot.
Az állami gondoskodás ilyetén túlterjeszkedése elkényelmesíti az embereket, és nem vértezi fel őket a kihívásokkal szemben, hiszen ahhoz szoktatja őket, hogy az állam majd megóvja őket mindentől. Ennek következtében sérül az egyéni felelősség és gyengül a civil kurázsi.
Rostalski ennél is aggasztóbbnak tartja, hogy egyre szélesebb körben jelennek meg a „diszkurzív sérelem” elkerülésére irányuló szabályok, vagyis olyan törvények, amelyek bizonyos véleményeket eleve elnyomnak és illegitimnek nyilvánítanak. Rostalski korábbi publicisztikáiban a koronajárvány alatti szigorú korlátozások bírálatát említette, de kifogásolta a gazdatüntetésekkel szemben alkalmazott kettős mércét: emlékeztetett rá, hogy a gazdák véleménynyilvánítását helytelenítő politikusok a klímatüntetők akcióit védelmükbe vették. A könyvben ide sorolja továbbá a német kormány javaslatát, amely pénzbírsággal sújtaná az abortuszellenes aktivistákat, akik megszólítják a terhességmegszakításra érkező nőket, azon az alapon, hogy az efféle zaklatás súlyos lelki tehernek teszi ki az abortusz mellett döntőket. Rostalski szerint az ilyen állami gyámkodás indokolatlanul korlátozza az abortuszt ellenzők szólásszabadságát, ráadásul megfosztja az abortuszt tervező nőket attól, hogy alternatív lehetőségeket vegyenek számításba.
A liberális demokrácia a vélemények egyenlőségére épül. Ha a vitából jogi eszközökkel eleve kizárunk bizonyos nézeteket, akkor sérül a demokrácia alapelve – figyelmeztet Rostalski. Gyorsan hozzáteszi, hogy a szólás szabadságának persze vannak határai, ám ezen határokról is nyilvános vitában kellene dönteni.