Kiveszőben a nyári diákmunka. Pedig a polgárifjaknak nem ártott meg, hogy kicsit önállóbbá váltak, és más társadalmi osztályok tagjaival is érintkeztek.

„A globalizáció sok tekintélyes intézményt fenyeget kipusztulással, például a francia filmipart és a marxista közgazdaságtant, de van közöttük egy, amire az olvasó talán nem is gondolt volna: ez pedig a régi jó nyári diákmunka. Emlékeznek még a vakáció idején füvet nyíró, bébiszittelő, strandkabinokat takarító, fagylaltot árusító diákokra?” – teszi fel a kérdést nosztalgikus hangulatban Kay S. Hymowitz a Wall Street Journal véleményoldalán.

Amerikában nem volt mindig általános a nyári vakáció. Vidéken hagyományosan a tavaszi és az őszi munka idején tartottak tanítási szünetet. De az 1800-as évek vége felé törvény kezdte tiltani a gyermekmunkát, így aztán a nagy hőség miatt általánossá vált a két hónapos nyári szünet, s vele az is, hogy a diákok különféle ideiglenes pénzkereső foglalatosság után néztek. Ma már csak a tizenévesek harmada vállal pénzkereső munkát, s őnekik is csupán egy részük a nyári szünet alatt. Újabban ugyanis a nyár is ugyanarra való, amire a tanév. A középosztály gyermekei sporttáborba, matematika-táborba vagy számítógépes táborba mennek a szünidőben. Az egyetemisták pedig önkéntesnek állnak, és egzotikus országokban, például Guatemalában építenek kunyhókat a helyieknek, vagy Dél-Afrikában felügyelik a helyi bölcsődékben végzett munkát, esetleg a Fidzsi-szigeteken ültetnek körtefát. És persze leendő munkahelyükön vagy valami ahhoz hasonló intézményben ingyenes nyári gyakorlaton vesznek részt.

A szolgáltatásokban, ahol azelőtt lehetőség volt nyári diákmunkára, ma a bevándorlók miatt bőven kapható olcsó felnőtt munkaerő is. A fiatalok látván, hogy bizonyos munkákat csak bizonyos társadalmi rétegek képviselői látnak el, el sem tudják képzelni, hogy ők is árusíthatnának élelmiszert, takaríthatnának valahol, vagy mexikóiakkal együtt felszolgálók lehetnének valamelyik gyorsétteremben.

A nyári munkahelyi gyakorlat helyszínén a munkaadók azt kérik az egyetemtől, hogy osztályozza a gyakorlatot, nehogy az adóhivatal az ingyenmunka bűnét vesse a szemükre. Emiatt az egyetem pénzt szed a szülőktől. Arról nem is szólva, hogy az irodai viselet beszerzése, az útiköltség és az ebéd is a szülők pénztárcáját terheli. A gyerekek hangsúlyosan függők maradnak, ahelyett, hogy megszereznék életük első önálló keresetét.

Ráadásul a nyári munkából egy kis önismeretet is merítenének. Kiszolgálóként hozzájuk hasonló türelmetlen középosztálybeliek méltatlankodását kellene ugyanis elviselniük. A négy éves alapszintű egyetemi oktatásban résztvevők háromnegyede a legjobban kereső egynegyed gyermekei közül derül ki. Azelőtt legalább a nyári munka idején kitekinthettek egy másik világba. Most, hogy a nyári munka kiveszőben, szinte sohasem találkoznak más osztályhoz tartozókkal.