Nagy-Britanniában a különböző kormányhivatalok naponta ezer állampolgárt vettek górcső alá. A kritikusok szerint az ország egyre inkább a rendőr- és spicliállamokra kezd hasonlítani.
„Most már tényleg elég. A brit spicliállam kezd teljesen elszabadulni. Ha így megy tovább, hamarosan olyan országban ébredünk fel, ahol mindent és mindenkit megfigyelnek” – olvassuk Timothy Garton Ash morózus cikkét a Guardian véleményrovatában.
Sir Paul Kennedy, a titkosszolgálatok lehallgatási gyakorlatát felügyelő kormánybiztos január utolsó napjaiban közzétett jelentéséből kiderül, hogy 2006-ban a különböző kormányhivatalok naponta átlagosan több mint 1000 személlyel kapcsolatban kezdeményeztek adatgyűjtést. Az eseteknek csak kisebb része hagyományos lehallgatás. A hatóságok többnyire az ismeretségi kört igyekeztek feltérképezni a telefonbeszélgetések és az elektronikus levélváltások résztvevőinek összegyűjtésével. Összesen 600 különböző kormányhivatal és szervezet kezdeményezhet adatgyűjtést és lehallgatást. A jelentés 1088 olyan esetet említ, amelynél adminisztratív tévedés miatt rossz célszemélyt hallgattak le.
Kennedy biztos ettől függetlenül elégedett a tapasztaltakkal. „Véleményem szerint 2006 kulcsfontosságú év volt a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcban, és a harcot nem lehet más eszközökkel megvívni. Elégedettséggel tölt el, hogy a titkosszolgálati és rendvédelmi szervek szorgalmasan és a törvények betartásával végezték munkájukat” – áll a jelentés konklúziójában.
Mások azonban egyáltalán nincsenek elragadtatva a számoktól. Azt ugyanis nem lehet tudni, hogy a rengeteg adatgyűjtésből és lehallgatásból mennyi volt valóban indokolt. Mint ahogyan azt sem, hogy mire terjed ki egy-egy adatgyűjtés. „A napi ezer eljárás önmagában is sok. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Senki sem tudja, hogy egy-egy személy megfigyelése során hány telefonbeszélgetést hallgatnak le, és hány e-mailt olvasnak el” – figyelmeztet Simon Davis, a Privacy International adatvédelmi szervezet igazgatója. Továbbá az adatgyűjtés során elkerülhetetlen, hogy a célszemély ismerőseit is megfigyelje a hatóság.
Timothy Garton Ash is úgy érzi, hogy a kormány a terrorizmus elleni harc nevében túlzásba viszi a biztonsági intézkedéseket. „Amikor 30 éve az NDK-ban jártam, a Stasi folyamatosan figyeltetett. A telekommunikáció fejlődésével az állam és a magánvállalatok előtt olyan lehetőségek nyílnak meg, amilyenekről a Stasi álmodni sem mert. Ha a kelet-német titkosrendőrség rendelkezett volna a mai technikával, akkor a rólam készített mappa nem 325, hanem legalább 3000 oldalas lenne.”
Természetesen Ash is tisztában van vele, hogy Nagy-Britannia nem az NDK, és a brit titkosszolgálatok nem a Stasi. Elsősorban nem is attól tart, hogy az állami szervezetek visszaélnek az összegyűjtött információval. De arra nem lát garanciát, hogy a hatalmas adatmennyiség nem kerülhet rossz kezekbe.