Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Szabadságtól boldogabban

2008. május 2.

A konzervatív publicista szerint az egyenlőség nem boldogít. A szabadság annál inkább, főleg ha vallással párosul.

A konzervatív publicista szerint az egyenlőség nem boldogít. A szabadság annál inkább, főleg ha vallással párosul.

„Mi, amerikaiak tudjuk, hogy az embereket nem kell félteni a szabadságtól. De a boldogsághoz arra is szükség van, hogy felelősen éljünk szabadságunkkal – ennek titka pedig a bőséges egyéni szabadság és az egészséges személyes erkölcsiség egyensúlyában rejlik” –foglalja össze a konzervatív boldogságfelfogást Arthur C. Brooks politológus a City Journal hasábjain.

Brooks főállású boldogságszakértőnek tekintendő, nemrég jelent meg könyve a témáról A bruttó nemzeti boldogság címen. Ezt a kifejezést harmincöt évvel ezelőtt Bhután néhai királya hozta forgalomba, éspedig azzal a céllal, hogy az anyagi javak hajhászása helyett tartalmasabb életet ajánljon az embereknek. Valóságos mozgalom lett belőle, mely azóta is konferenciák és írások sokaságában ölt testet. Brooks azonban kifejezetten nyugati értelemben vizsgálja a boldogságot: az emberek szubjektív elégedettségérzését érti rajta.

Egy korábbi írásában – mint a Metazinban is beszámoltunk róla – baloldali nézetekkel vitázva kifejtette, hogy a nagyobb gazdasági egyenlőség nem hoz nagyobb boldogságot. Ezúttal arra keresett bizonyítékot a nemzetközi szakirodalomban, hogy a szabadság viszont boldogít. 

Amerikában a lakosság nagy többsége szabadnak érzi magát, és minél szabadabbnak, annál boldogabbnak is egyszersmind. Ez persze még nem bizonyít semmit, hisz lehet, hogy az ok-okozati összefüggés éppen fordított: talán azért érzi magát szabadnak, mert boldog.

Csakhogy nagy nemzetközi statisztikai adattárak állnak rendelkezésre az országok szabadságfokáról, és ezek egybevethetők azokkal a vizsgálatokkal, amelyek az emberek elégedettségérzetét mérik. És Brooks megállapítja, hogy a szabadabb országok lakói elégedettebbnek érzik magukat, mint a kevésbé szabad államok polgárai.

Brooks úgy találja, hogy ez az élet különféle területein külön-külön is igaz: például a gazdasági szabadság is nagyobb elégedettséggel párosul. Ugyanezt feltételezi a vallási szabadságról is. Legalább is kimutatható, hogy a vallási értelemben toleráns emberek boldogabbnak érzik magukat a többieknél.

A vallás egyébként – mint ősidők óta tudjuk – egyben a boldogság egyik forrása is lehet. A vallásos emberek Amerikában boldogabbak a vallástalanoknál. Statisztikák szerint az abortuszt ellenző amerikaiak között 9 százalékkal, a házasságon kívüli nemi kapcsolatot helytelenítők között 10 százalékkal több a boldog ember, mint a többiek körében. Brooks ezt azzal magyarázza, hogy a vallás a maga erkölcsi kódexével áttekinthetőbbé teszi a világot és az élet által nyújtott választékot. Az ember ugyanis a bőség zavarában nehezen választ. Pszichológiai kísérletek sora bizonyította, hogy a túlságosan nagy választék elbizonytalanít. Brooks szerint ez a szabadságra is vonatkozik. Az olyan ember, akinek nincsenek szilárd erkölcsi korlátai, elvész a választék korlátlanságában. „Az erkölcsi téren hagyománytisztelő emberek, akik önként korlátozzák szabadságukat, boldogabbak, mint a modernisták, akik nem szabnak határt szabadságuknak.”

Brooks végül azzal bíztatja az amerikaiakat, hogy hazájuk „boldogságtermelő oázis” a világban, és ezt szabadságszeretetének köszönheti. Más országok nem bíznak abban, hogy az emberek képesek jól élni a szabadsággal. Korántsem biztos azonban, hogy ezt más fejlett nyugati országok ismerői is így látják. Mint a Metazinban is olvasható volt, a leicesteri egyetem kutatói által felállított világméretű boldogság-rangsorban az Egyesült Államok a 23. helyet foglalta el.