A nagy pénzügyi válságokat általában közfelháborodás kíséri. Miért nem firtatja senki a hitelpiaci válság kapcsán a hitelintézetek, a központi bankok és a pénzügyi ellenőrző szervek szerepét?

„A közfelháborodás elmaradása miatt már-már azt gondolhatnánk, hogy a hitelpiaci válság Isten büntetése, és nem a bankárok, a hitelminősítők és a figyelmetlen kormányzati ellenőrző szervek felelőssége” – olvassuk James Grant tőkepiaci elemző cikkét. Az írás a baloldali részrehajlással aligha vádolható Wall Street Journalben jelent meg.

Grant a válság kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a válságot a hiteleket felelőtlenül osztogató bankok okozták, a cechet viszont minden amerikainak fizetnie kell. A hitelválság tavaly nyári kirobbanása óta elszabadult az infláció, a gazdasági növekedés visszaesett. A dollár árfolyama soha nem látott mélységekbe zuhant, az ingatlanárak is estek, a munkanélküliek száma nőtt, és jelentősen drágultak az élelmiszerek.

Ráadásul az utolsó pillanatig milliós jutalmakat és sikerdíjakat fizető, a válság miatt csődközei helyzetbe jutott hitelintézeteket – a Bear Sternst, a Freddy Macet és a Fanny Mae-t – a központi bank szerepét betöltő FED húzta ki a csávából, természetesen az adófizetők dollárjaival.

„Hol marad a közfelháborodás?” – értetlenkedik Grant. Még az elnökjelöltség várományosai – Barack Obama és John McCain – is inkább a benzin árának csökkentésével foglalkoznak, ahelyett, hogy a sokkal súlyosabb következményekkel járó hitelpiaci válság okait és felelőseit neveznék meg.

Pedig elég világos, hogy kik idézték elő a bajt. A FED kamatcsökkentéseinek következtében a bankok még nagyobb fokozatba kapcsolva tukmálták a hitelt, az alacsony törlesztőrészletektől elbódult ügyfelek pedig még inkább eladósodtak. A krízis közelgett, a bankárok milliós jutalmakat kaptak.

Akkor hát miért nem veti fel senki a bankok, az állami ellenőrző szervek és a FED felelősségét? Talán már minden amerikai tőzsdei részvényeket birtokol, ezért érdekében áll, hogy a hitelintézetek akár állami segítséggel is elkerüljék a csődöt? Ez sem kizárt, de Grant úgy véli, máshol kell keresnünk a magyarázatot.

„Szerintem arról van szó, hogy a populisták győztek, és most az általuk javasolt pénzügyi rendszerben élünk” – írja. Arra utal, hogy a 19. század végi Populista Párt, majd a 20. század közepén a baloldali liberálisok azt szerették volna, ha a hitelintézeteket állami felügyelet alá vonják, és a bajbajutott intézményeken – a kisemberek megtakarításainak védelme érdekében – az állam garanciavállalással segít.

Most az adófizetők az állami szerepvállalás levét isszák. Hiszen a csődközei helyzetbe jutott hitelintézeteken csak az adófizetők pénzéből lehet segíteni. A nyereséges időkben termelt nyereség meg persze a válságot előidéző bankvezérek pénztárcáját duzzasztotta.