Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Oszétia mégsem Koszovó

2008. szeptember 21.

Oroszország szerint, ha a Nyugat elismerhette Koszovó függetlenségét, akkor Moszkvának is joga volt elismerni Dél-Oszétiáét és Abháziáét. A francia kommentátor szerint a párhuzam félrevezető.

Oroszország szerint, ha a Nyugat elismerhette Koszovó függetlenségét, akkor Moszkvának is joga volt elismerni Dél-Oszétiáét és Abháziáét. A francia kommentátor szerint a párhuzam félrevezető.

Koszovó és a Kaukázus két különböző dolog, és ez az eltérés a nemzetközi kapcsolatok rendszerének két eltérő felfogására világít rá” – írja Daniel Vernet, a Le Monde vezető külpolitikai elemzője.

Amikor 2008 elején az első nyugati országok elismerték a független Koszovót, nem egy elemző rámutatott, hogy ezen az alapon Grúziából is kiszakadhatna két renitens tartomány, Dél-Oszétia és Abházia. Mióta pedig Oroszország a grúz támadásra válaszolva megvívta hatnapos háborúját Grúzia ellen, vaskos irodalom gyűlt össze a Koszovó és Grúzia közötti párhuzamról.

Daniel Vernet szerint a két eset közötti hasonlóság csak addig tart, hogy a függetlenséget nem szentesítette megfelelő nemzetközi fórum, nevezetesen az ENSZ. A különbségek pedig ennél nagyobbak. Mindenekelőtt Koszovóban a szerb hatóságok indítottak hajszát az albánok ellen, az ENSZ sorozatos figyelmeztetéseivel dacolva. Abháziából és Dél-Oszétiából viszont a kiszakadás hívei űzték ki a grúzokat, akik az előbbi esetben a lakosság többségét, az utóbbiban körülbelül a felét tették ki. A francia elemző elismeri, hogy 1991-ben a grúz fegyveresek támadása váltotta ki a harcokat, amelyek ürügyet adtak a grúz lakosság kiűzésére. Nem említi viszont, hogy Koszovóban a már többségben lévő albánok soraiból vagy két évtizeden át nagy nyomás nehezedett a szerbekre távozásuk érdekében, és nem is eredménytelenül.

További különbség, hogy 1999-ben a NATO légi háborúja nem egy önnön érdekszférája restaurálásával foglalatoskodó nagyhatalom egyoldalú döntése volt. Előzőleg Milosevics szerb elnök nem volt hajlandó megszívlelni az ENSZ felszólítását, hogy vessen véget az észak-koszovói etnikai tisztogatásnak. Grúziában viszont szó sem volt ENSZ-állásfoglalásról, Oroszország ugyanis távol akarja tartani a térségtől a világszervezetet, mivel saját vadászterületének tekinti a Kaukázust.

Koszovó függetlenségének előzményei is egészen mások voltak. Vernet nem tagadja, hogy az ENSZ Biztonsági tanácsa korábban elismerte Szerbia szuverenitását, s hogy emiatt a nyugati államok jogászai igen nyakatekert mutatványokba fogtak, hogy Koszovó függetlenségét összeegyeztessék a nemzetközi joggal. Ám a nyugati államok mégiscsak kilenc éven át próbálkoztak tárgyalásokkal, és nyújtották be egyik rendezési tervet a másik után, miközben Szerbia és Moszkva minden megoldás elől elzárkózott. Ezzel szemben Dél-Oszétia és Abházia függetlensége egy hatnapos villámháború, és az azt nyomban követő egyoldalú moszkvai határozat gyümölcse volt.

A Nyugat másként látja a nemzetközi kapcsolatokat, mint Oroszország. A koszovói, az oszétiai és az abház konfliktus megoldhatatlan a hagyományos nemzeti keretek között. Koszovó ügyében Európa az integrációhoz való csatlakozást ajánlotta mindkét államnak, és ezzel olyan hosszú távú megoldást javasolt, amely meghaladja a régi, szűk kereteket. Moszkva viszont a kész tények politikáját alkalmazza, mint régen. A Szovjetunió is meg akarta haladni az etnikai ellentéteket, de kényszerrel. Az pedig mindig ellenállást szül.