Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Para-pszichológia

2008. október 19.

A befektetők olyanok, mint a lemmingek: arra mennek, amerre a többiek. Akkor is, ha ez az út a katasztrófába vezet. A legutóbbi tőzsdei pánik régi felismeréseket erősített meg. A pesszimista láncreakciónak csak optimista láncreakcióval lehet véget vetni.

A befektetők olyanok, mint a lemmingek: arra mennek, amerre a többiek. Akkor is, ha ez az út a katasztrófába vezet. A legutóbbi tőzsdei pánik régi felismeréseket erősített meg. A pesszimista láncreakciónak csak optimista láncreakcióval lehet véget vetni.

A modern közgazdaságtan érdekes tanulságokat fogalmaz meg a láncreakciókkal kapcsolatban. Az ingatlanpiaci buborék kialakulása és a pénzügyi válság aligha érthető meg a jelenség alapos tanulmányozása nélkül. A politikusok is jól tennék, ha figyelembe vennék a tanulságokat” – írja Cass Sunstein amerikai jogászprofesszor a New Republicban.

Az információs láncreakció elméletét Sunstein egy egyszerű példával szemlélteti. Három befektető megpróbálja megbeszélni, hogy ingatlanba érdemes-e fektetni, vagy inkább részvényt célszerű venni. Az első az ingatlanra esküszik. Amennyiben a második is a lakásárak emelkedésére spekulál, akkor a harmadiknak még akkor is érdemes ingatlanba fektetnie, ha a többiek megkérdezése nélkül inkább a tőzsdét választotta volna, feltéve, hogy nem rendelkezik valami bennfentes tuti tippel. Ha ugyanis sokan spekulálnak az ingatlanárak emelkedésére, akkor lesz is növekedés. Az árakkal kapcsolatos várakozások önbeteljesítőek.

„Ha a folyamat téves alapvetésre épül, akkor sokan hoznak hibás döntést. Az emberek nem pont olyanok, mint a lemmingek, de azért előfordul, hogy szépen sorban masíroznak a katasztrófa felé.”

1997 és 2004 között ez történt az amerikai ingatlanpiacon. Elterjedt, hogy a lakásárak mindig emelkednek, azért megéri ingatlanba fektetni. A statisztikák nem támasztották alá a várakozásokat: 1960 és 1997 között az ingatlanárak nem nőttek robbanásszerűen. De mivel egyre többen bíztak az áremelkedésben, egyre többen fektettek be, és az árak valóban emelkedni kezdtek, ami nyilván még a szkeptikusokat is meggyőzte, hogy érdemes ingatlanba fektetni. Az egyre irreálisabb várakozásokat jól mutatja, hogy felmérések szerint 2005-ben a kaliforniaiak átlagosan 9 százalékos éves ingatlanár-emelkedést vártak.

Természetesen nem csak a befektetők hagyatkoznak előszeretettel a többségi véleményre és a bevett nézetekre. Csak az ő tévedésük súlyos károkat okoz: ha az árfolyamok alakulásával kapcsolatos várakozások elterjednek, lufik alakulnak ki, amelyek aztán egyszer csak kipukkannak.

Így is történt. Az ingatlanárak esni kezdtek. Szeptemberben hirtelen végleg eltűnt az optimizmus. Az amerikai befektetők dollármilliárdokat vontak ki a pénzpiacról, és a tőzsde mélyrepülésbe kezdett. Korábban sokan azért vettek ingatlant vagy részvényt, mert azt gondolták, hogy majd más is ezt teszi, és így nagyot kaszálhatnak. Ma pedig azért adják el, mert mindenki további esésre számít. „Ahogy az optimizmus láncreakciót és ingatlanár-emelkedést indított el, a pesszimizmus most zuhanó részvényárakat eredményez.”

Sunstein szerint a helyzet rossz, de nem reménytelen. A legfontosabb az lenne, hogy az emberek higgyenek a korrekcióban, és az indexek emelkedésére számítsanak. Ehhez mindenekelőtt hiteles politikusok kellenek, akik meg tudják győzni a befektetőket, hogy magukra találnak a piacok. „A Bush-kormány erre aligha lesz képes, talán majd a következő” – véli Sunstein, aki tanszékvezetői minőségében egy ideig Barack Obama főnöke volt a Chicagói Egyetemen, majd tanásacsolat is adott a demokrata jelöltnek a kampány kezdetén.

Talán az is segíthet a közhangulat megváltoztatásában, hogy egyes tekintélyes befektetők szerint a jelenlegi árakon feltétlenül megéri részvényt venni. Warren Buffett például már vásárolni is kezdett.

Ha sikerül a jelenlegi pesszimista láncreakción úrrá lenni, akkor indulhat az újabb részvénypiaci lufi fújása.