Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Antiszemitából antidarwinista

2009. szeptember 23.

Az iszlám kreacionizmus prófétája nagyralátó terveket forral, de a török ügyészség szerint közönséges bűnöző, és ha másodfokon is elítélik, börtönbüntetés vár rá. Igaz, a mártírszerep talán csak erősíti nimbuszát.

Az iszlám kreacionizmus prófétája nagyralátó terveket forral, de a török ügyészség szerint közönséges bűnöző, és ha másodfokon is elítélik, börtönbüntetés vár rá. Igaz, a mártírszerep talán csak erősíti nimbuszát.

„2001 szeptemberének terrormerényletei után Oktar egyszer csak sutba vágta vehemens antiszemitizmusát, és már írásának címében is azt hirdette, hogy „Az iszlám elítéli a terrorizmust ” – írja az ateista New Humanistban Halil Arda.

Adnan Oktart, aki Harun Yahya néven nagy sikerrel propagálja a kreacionizmus iszlám változatát, a Metazin is bemutatta, még 2008 első felében, azóta viszont a szektavezér, aki százötven könyvben igyekszik cáfolni Darwin tanait, egyrészt jelentős sikereket ért el nézeteinek propagálásában, másrészt viszont egyebek között szexuális bűncselekményekért első fokon börtönre ítélte a bíróság. A fellebbviteli tárgyalást októberre tűzték ki.

Halil Arda érezteti, hogy nem kis kockázatot vállalt ezzel az írással, Oktar ugyanis perek tömkelegét indította azok ellen, akik rossz színben tüntetik fel, továbbá lejárató írásokat helyezett el róluk internetes birodalmában és a török sajtóban. Igaz, pereit többnyire elveszíti.

Oktar gazdag fiatalokat igyekszik behálózni, eloroztatja velük szüleik vagyonát, szexuális szolgáltatásokra veszi rá a hozzá csatlakozó lányokat: ezért ítélték el – egyelőre nem jogerősen – bűnszervezet vezetéséért. Egy ízben már előzetes letartóztatásban töltött másfél évet, mert egyházi állam létrehozását hirdette, de sikerült skizofrénnek nyilváníttatnia magát, így a büntetést és a katonai szolgálatot egyaránt elkerülte. A szerző forrásai szerint azonban csakugyan beteg, ha nem is skizofrén: paranoid rögeszméi vannak, mehdinek, a szunnita hívek által várva várt prófétának hiszi magát.

Kezdetben a zsidókban és a szabadkőművesekben látta az iszlám kalifátus létrejöttének fő akadályát, ma azonban a darwinistákat teszi felelőssé minden rosszért. Nem azt a fajta kreacionizmust hirdeti, amely szerint Istennek célja volt az evolúcióval, hanem azt, amely tagadja az evolúciót. Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor a mai miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan az iszlám párt élén Ankara polgármestere lett, Oktar tanácsadói szerepet kapott pártkörökben. Amikor betiltása után az iszlám párt új néven alakult ujjá, már nem tartottak rá igényt.

Azóta ő sem sikeres próféta a saját hazájában, de a nagyvilágban olvasott szerző, egyiptomi lapok meg-megjelentetik írásait, ultraortodox rabbik elismerik antidarwinista nézeteit, amerikai protestáns fundamentalisták nemkülönben. Arról nem is szólva, hogy nyugati iszlamista körökben sikerrel terjeszti eszméit, amelyekről a szerző azt írja, hogy lopottak. Az amerikai protestáns fundamentalista szerzők műveiből ollózott ki egy-két gondolatot, ezeket dúsította fel a Koránból vett idézetekkel. Állítólag évente félmillió példány kel el a műveiből, köztük az eredetileg hétkötetesre tervezett Teremtés Atlaszából, amely két kötetben is kitesz 850 oldalt, és azt igyekszik képekkel bemutatni, hogy az egyes fajok egymástól független teremtmények. Richard Dawkins brit biológus, a vallásellenes küzdelem élharcosa sarlatánnak minősítette Oktart, erre az beperelte, és elérte, hogy Dawkins honlapját betiltsák Törökországban. Ennél fájóbb csapás Dawkinsra nézve, hogy el kellett ismernie, milyen népszerűek a brit muzulmán egyetemisták körében az antidarwinista nézetek.

Oktar kifizeti minden olyan újságíró repülőjegyét, aki Isztambulba akar utazni, hogy meginterjúvolja őt, és volt is foganatja a nagylelkű ajánlatnak. Igaz, a nyugati riporterek többnyire rögeszmés különcnek állítják be, de ő ezt sem bánja, fő a reklám.

Célja egy olyan iszlám állam, amelynek Törökország lenne a központja, s amelynek határai Dél-Oroszországtól Nigériáig húzódnának. Ennél pillanatnyilag Oktar minden sikere ellenére valószínűbb, hogy a prófétára három éves börtönbüntetés vár októberben.