Az elmúlt évszázadok jelentős tudományos felfedezéseinek rekonstruálását elsősorban a források hiánya nehezíti. A ma felfedezéseit majdan kutató történészeknek viszont éppen a túl sok információ miatt főhet majd a fejük.

„A történészek számára korábban az okozott problémát, hogy nem állt rendelkezésre elég forrásanyag a civilizációt meghatározó tudósokról. Az internet korában azonban éppen fordítva van: a kutatók dolgát a túl sok információ nehezítheti meg” – olvassuk a Wall Street Journal tudományos mellékletében.

A tudománytörténészek számára a legfontosabb források a publikált művek mellett a kutatási naplók, feljegyzések, kéziratok és levelezések. Az elmúlt évszázadok során egy-egy felfedezés rekonstruálását leginkább a forráshiány nehezítette: a papírra lejegyzett információk megsemmisültek.

Hála a számítógépnek, ma már ettől nem kell tartanunk: a digitális formában tárolt információ örök. A baj csak az, hogy a technika fejlődésével a tárolandó adatmennyiség is jelentősen megnőtt. A tudósok ma egy év leforgása alatt több mérést végeznek, mint korábban évszázadok alatt. A 2000-ben elindított Sloan Digital Sky Survey csillagászati projekt első két napján több adatot gyűjtött, mint az asztronómusok addig összesen. Jelenleg 230 millió égitestről rendelkezik adatokkal, köztük 930 ezer galaxissal, 120 ezer kvazárral és 235 ezer csillaggal. Az adatok tárolásához 140 terabájt szükséges. Az európai nukleáris kutatóközpont, a CERN tavaly szeptemberben kipróbált genfi részecskegyorsítója még ennél is több mérést fog végezni: évente 15 millió gigabájt adatot hoz létre, amelynek tárolásához 1,7 millió DVD lemezre lenne szükség.

A tudománytörténeti szempontból fontos kísérleti adatok megőrzését ráadásul nemcsak a tárolókapacitás körüli nehézségek akadályozzák. Nem biztos, hogy az utókor számára is fennmaradnak az egyre népszerűbb online adattárolók – a Google jegyzetfüzete, a YouTube, a Flickr internetes fényképalbum és a Facebook –, vagy akár csak az e-mailek. Ráadásul a tudósok gyakran olyan formátumban tárolják a fontos információkat, amelyek akár néhány évtized múlva idejétmúlttá és nehezen hozzáférhetővé válnak. A kísérletek rekonstruálásához előbb a mérési eredményeket tartalmazó adatbázist kell rekonstruálni, sőt, akár az adathordozó olvasására alkalmas eszközt is: lehet, hogy pár évtized múlva már egyáltalán nem lesz a régi floppy lemezek olvasására alkalmas eszközünk. Arról nem is beszélve, milyen nehezen igazolható a digitális formában tárolt adatok hitelessége, szemben a kézzel papírra vetett kutatási naplókéval.

Mindez nem csak a távoli jövő könyvtárainak és történészeinek dolgát nehezíti meg. A British Librarynek már most is alaposan meggyűlt a baja egy hagyaték megfejtésével. A 2000-ben elhunyt William Donald Hamilton örökösei ugyanis a nemzeti könyvtárnak adományozták a tudós hagyatékát. A 200 kézzel írt levél és a laboratóriumi naplók kezelésével még egyedül is megbirkóztak a könyvtárosok. De 26 doboznyi floppy lemez, tucatnyi lyukkártya, optikai lemezek is voltak az anyagban. A tudós archívumában a hatvanas évek óta használt szinte minden adathordozó megtalálható volt. A Hamilton életművét tanulmányozó történésznek nem csak a régi adathordozók olvasására alkalmas eszközt kellett beszereznie, de még a jelszóval védett állományok feltörését is meg kellett oldania.