Az elmúlt hetekben számos pesszimista visszatekintés született a rendszerváltás utáni húsz évről. A volt szocialista országokban nagy a kiábrándultság. Pedig semmi ok a keserűségre: az EU-integráció soha nem látott demokratikus átalakulást valósított meg.
„A tanítványaim nem tapasztalták meg a hidegháborús időket. Nekik Prága és Budapest éppolyan európai város, mint Párizs vagy Madrid. Azoknak azonban, akik a kommunizmusban éltek, a rendszer összeomlása a modern világban példátlan gazdasági átalakulást jelentett. Az infláció milliók megtakarított pénzét vitte el, a korábban ismeretlen munkanélküliség egyre nagyobb méreteket öltött, az állami tulajdon magánkézbe került. Vállalkozások alakultak, és az egykori vasfüggöny mögött addig nem látott áruk és szolgáltatások váltak elérhetővé. A gazdasági átalakulással párhuzamosan a volt szocialista országok többségében szabad választásokat tartottak, és a kommunista időkben elképzelhetetlen demokratikus intézményrendszer alakult ki” – olvassuk Joshua A. Tucker cikkét a New Republicban.
Az elmúlt hónapban tucatjával jelentek meg a berlini fal leomlásának alkalmából az elmúlt két évtized mérlegével kapcsolatos cikkek. Sokan elégedetlenségüknek adtak hangot. Különösen a volt szocialista országokkal kapcsolatban lehetett kritikus hangokat hallani. Nem is alaptalanul, hiszen gazdasági, politikai és társadalmi szempontból továbbra is elmaradnak a Nyugattól. Minden bizonnyal ez magyarázza, hogy a volt szocialista országokban sokan máris kiábrándultak az EU-ból.
Tucker szerint a számok nem igazolják a pesszimizmust. A Freedom House szabadság-indexeinek összevetéséből egyértelműen kiviláglik, hogy az EU-tagság és a szabadság foka között szoros összefüggés van. A volt szocialista országok közül azokban a legnagyobb a szabadság, amelyek az első bővítési körben csatlakoztak az Unióhoz. A lista végén azon államok állnak, amelyek még ma is messze vannak az EU-tagságtól. Ukrajna például még a hajdani Jugoszlávia EU-tagságra törekvő, a kilencvenes években háború tépázta tagállamaitól is elmarad.
A különbségeket nem lehet földrajzi vagy egyéb, kulturális és vallási alapon magyarázni – írja Tucker. Az eltérések hátterében az EU áll: a belépés ugyanis gazdasági előnyökkel, az áruk és a munkaerő szabad vándorlásával jár. Mivel a csatlakozáshoz a demokratikus intézményrendszer kiépítése szükséges, az EU-ba belépő és oda igyekvő államok kénytelenek demokratizálódni.
Ha tárgyilagosan ítéljük meg az elmúlt húsz év történetét, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy az EU a világ legsikeresebb demokrácia-exportőre – állítja Tucker. Az Egyesült Államok fegyverekkel próbálja kivívni a demokráciát, a kezdetben a gazdasági és stabilitási célokból létrehozott EU viszont békés eszközökkel is képes volt gyors demokratikus átmenetet kikényszeríteni a korábbi diktatúrákban.
Az Unió sikerét továbbgondolva Tucker felveti, hogy talán érdemes lenne a Közel-Keleten és Afrikában is az EU-hoz hasonló együttműködést életre hívni, hátha a gazdasági integráció előnyei segítenének a demokratikus intézményrendszer megerősödésében is.
A baj csak az, hogy Afrikában és a Közel-Keleten nincs Németországhoz és Franciaországhoz hasonló gazdag és demokratikus állam, amely a mozgalom élére állna.