Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Iszlám és terrorizmus

2005. július 21.

A londoni terrortámadás után a brit moszlim vezetők kinyilvánították, hogy a gyilkosoknak semmi köze az iszlámhoz. Egy moszlim tudós szerint ez nem igaz.

A londoni terrortámadás után a brit moszlim vezetők kinyilvánították, hogy a gyilkosoknak semmi köze az iszlámhoz. Egy moszlim tudós szerint ez nem igaz.

A londoni Islamic Cultural Centre-ben összegyűlt vallási és világi vezetők egyhangúlag és fenntartás nélkül elítélték az öngyilkos bombatámadást: "teljességgel iszlámellenes", "az elkövetők semmiképp sem tekinthetők mártírnak".

Az efféle nyilatkozatok mindig azt hangoztatják, hogy "az iszlámnak semmi köze" a terrortámadásokhoz. Ezek "beteg, őrült emberek művei". "Valójában azonban az iszlámnak nagyon sok köze van a dologhoz" – írja a New Statesman vezércikkében a moszlim tudós és publicista, Ziauddin Sardar. – "Amíg a moszlimok ezzel nem akarnak szembenézni, mindannyiunknak még több rémségre kell felkészülnünk."

Az ötvenes éveinek közepén járó Sardar hihetetlenül sokoldalú gondolkodó és rendkívül termékeny szerző. Kiskorában kerül Pakisztánból az Egyesült Királyságba. Fizikát és informatikát tanul Londonban. Majd a dzsiddai Abdul Aziz Király Egyetemen dolgozik, ahol az a feladata, hogy szimulációs modellt készítsen a mekkai zarándoklaton résztvevő tömegek mozgásáról. Malajziában a később börtönbe vetett reformpolitikus, Anvar Ibrahim tanácsadója. Közben számtalan könyvet és cikket ír, tanít, tv-műsorokat vezet. Magyarul is megjelent három könyve. Egy a káoszelméletről, egy tudományfilozófiai munka és egy az iszlámról.

A napokban jelenik meg Sardar életrajzi jellegű, politikai és vallási elmélkedésekkel átszőtt útikönyve a londoni Grantánál: Aki kétségbeesetten keresi a paradicsomot: Egy szkeptikus moszlim utazásai.

"Tapasztalatai nyomán – írja az új könyvről Jerry Ravetz oxfordi matematikus és tudományfilozófus – egyre világosabbá vált Sardar üzenete. A Próféta a könyörületesség, együttérzés és megbocsátás embere volt. De ahogy kezdett megszilárdulni az iszlám civilizáció, a jogászok egy durva és nőgyűlölő törvénykönyvet dolgoztak ki, a hírhedt Saríát. Később, amikor az iszlám hanyatlani kezdett, a hit és a moszlim identitás két véglet, egyfelől a száraz (és gyakran kegyetlen) legalizmus, másfelől az irracionális (és könnyen korrumpálható) miszticizmus között ingadozott. Minden reform-irányzat kudarcot vallott, így a vahabizmus is, amely szélsőséges puritanizmusnak indult s végül a fasiszta intolerancia eszközévé vált."

A New Statesman vezércikkében Sardar ezt az alapgondolatot alkalmazza kérlelhetetlen következetességgel: "Nem elég azt mondani, hogy a terroristák nem moszlimok. El kell ismernünk, hogy a terrorizmus az iszlám történelem terméke. Csak úgy érthetjük meg, hogy a terrorizmus elleni harc az iszlám belső küzdelme is, ha szembenézünk ezzel a brutális ténnyel. A küzdelem az iszlám lelkéért folyik."

"Ebben a küzdelemben – írja Sardar – minden moszlimnak meg kell vizsgálnia, hogy mit mond és tesz, hogy miként értelmezi az iszlámot. A Korán hagyományos, a dússzakállú, szelíd, légynek sem ártó mollahok szavaiból ismert magyarázata ugyanazokat az építőkockákat használja, mint amelyekkel a beteges fanatizmushoz vezető út van kikövezve."