A mai világpolitikai változások nem egyszerűen Amerika világméretű hegemóniájának végét jelzik, ahogy évek óta olvashatjuk a szakfolyóiratokban, hanem a Nyugat öt évszázadának alkonyát. Ideje hát leszámolni a régi stratégiákkal.
„Az Egyesült Államok és Európa afféle kocsmai részegek módjára mulatott. De egyszer minden bulinak vége van, jön a kijózanodás és a másnaposság. Isten hozott mindenkit 2010-ben!” – érzékelteti a Foreign Policyben Stephen M. Walt, a Harvard Egyetem professzora, hogy a Nyugat önnön könnyelműségét is okolhatja hanyatlásáért.
A szerzőt a Metazin olvasója is ismerheti, 2006-ban ő közölt ugyanis John Mearsheimerrel egy nagy feltűnést keltő tanulmányt arról, milyen befolyással van az amerikai Izrael-lobbi az Egyesült Államok külpolitikájára.
Ezúttal azt fejtegeti, hogy az ázsiai hatalmak felemelkedése nem csupán a hidegháborút követő helyzetnek vet véget, amelyben Amerika egyedüli szuperhatalomként szinte korlátlanul uralta a nemzetközi kapcsolatokat, hanem egy fél évezredes állapotnak, a Nyugat hegemón szerepének végét jelzi.
E korszak az európai államok gyarmatbirodalmainak kiépülésével kezdődött. Ettől kezdve a Nyugat rajzolta meg az országhatárokat, s terjesztette önnön civilizációs értékeit a nacionalizmustól a kereszténységig és a demokráciáig. Amikor Európa a második világháború után meggyengült, „az Egyesült Államok liberális internacionalizmusa következett”. Most viszont Ázsia összességében már többet termel, mint az Egyesült Államok, és húsz év múlva termelése felülmúlja Európa és Észak-Amerika együttes teljesítményét.
Európa nagyratörő álmai mára szertefoszlóban vannak. Sőt, a belpolitikai fejlemények kedvezőtlen fordulatot vehetnek a megszorító intézkedések következtében. Valószínű, hogy az európai segélyaktivitás, s vele Európa nemzetközi befolyása is csökkenni fog.
Amerikában jobb a demográfiai helyzet, nagyobb a növekedési potenciál, de a munkanélküliség magas, a szociális és egészségügyi ellátórendszeren a demográfiai robbanás népes nemzedékének nyugdíjba vonulása miatt nagy a nyomás. Az iraki és az afganisztáni háborúknak pedig az lesz az utóhatása, hogy Amerika a jövőben kevesebb hajlandóságot mutat majd az olyan térségek ügyeinek irányítására, „amelyekhez nem ért, és amelyekhez nagyjából semmi köze”.
A Nyugat hanyatlásához Európa és Amerika saját hibái is hozzájárultak: Európában a hanyag költségvetési politikák, Amerikában a piaci és nagyhatalmi elbizakodottság miatt. Most ezeken a hibákon már mindenütt sokat gondolkodnak, de a jövő új kihívásain még nem.
Walt szerint erre az új feladatra a régi vezető tisztségviselők és szakemberek nem is alkalmasak, mert nagy tapasztalataikra szükség van ugyan, de gondolkodásmódjuk a régi világ logikáját követi. A professzor azt javasolja a nagyhatalmak vezetőinek, hogy új emberekből verbuváljanak árnyékkormányokat, egyelőre döntési jogosítványok nélkül, csupán azzal a feladattal, hogy vázolják fel az új helyzetből adódó kihívásokat, s kínáljanak rájuk megoldást.