Az Economist úgy látja, hogy a klímaváltozás lassítható, de megállíthatatlan, ideje tehát felkészülni az alkalmazkodásra. Björn Lomborg, a szkeptikus környezetvédő épp ehhez hasonló elképzeléseiért kap heves bírálatot baloldali klímavédőktől.
„A klímatárgyalásokon nyoma sincs olyan hiteles programnak, amely képes lenne kordában tartani a klímaváltozást” – állapítja meg a decemberi cancúni klímacsúcs kapcsán a londoni Economist.
A felmelegedés még akkor sem állna meg, ha valamilyen csoda folytán a mai szinten befagyasztanák a szén-dioxid-kibocsátást. Erre pedig húsz évi klímatárgyalás után sincs semmi esély, mint azt a Kiotói Egyezményhez képest is visszalépést jelentő cancúni klímacsúcson elfogadott, legjobb esetben is csak szimbolikus szándéknyilatkozatnak tekinthető megállapodás is jelzi.
Mivel a klímaváltozás megfékezésére nincs kellő akarat, az eddiginél határozottabban kell dolgozni azon, hogy az elkerülhetetlen változáshoz alkalmazkodni tudjunk. A felmelegedés várható gazdasági hatásainak kétharmada kivédhetetlen, de a maradék egyharmadért is keményen meg kell küzdeni. Az emberek spontán módon is alkalmazkodnak: máshol építik fel a házukat, szárazságtűrőbb növényeket termesztenek, és így tovább. De van, amit az államnak, sőt a nemzetközi közösségnek kell megtennie. Például az árvizek elleni védekezés nem az egyének dolga.
Különösen a szegény országok lakói vannak bajban, hiszen ők önerőből aligha tudnak alkalmazkodni. A fejlett államok jobb egészségügyi rendszert képesek fenntartani, és így eredményesebben vehetik fel a küzdelmet a klímaváltozás nyomán terjedő fertőző betegségekkel. Azon kívül a gazdag országok nagy projekteket képesek finanszírozni. Hollandiának például szinte meg sem kottyan, hogy évi egy-kétmilliárd eurót költsön gátrendszerére, s ezzel akár kétméteres tengervízszint emelkedést is el tudjon viselni a következő két évszázadban. A Csendes-óceán elöntéstől fenyegetett szigetei aligha képesek erre: nincs elegendő pénz, sem elegendő szaktudás.
Ráadásul a szegény országok rendszerint jobban függenek a mezőgazdaságtól. Az Economist azt javasolja, hogy a terméketlenné váló vidékek lakóit segítsék a városokba költözni. Az egy főre eső energiafogyasztás ezzel csökkenne, s az áradások elleni védekezés is olcsóbb, ha kisebb területen összpontosul a védendő népesség. Az alkalmazkodáshoz tartozik az új éghajlatot tűrő növényfajták nemesítése: ha a hozamok nem csökkennek, sőt nőnek, akkor elkerülhető, hogy újabb erdőket kelljen felszántani, és ez lassítja a klímaváltozást. Ugyancsak az alkalmazkodás csatornája lehet az országok integrációja: az Európai Unióhoz tartozó görögöknek és olaszoknak könnyebb lesz északabbra vándorolniuk, mint azon országok lakóinak, amelyeket hagyományos határok választanak el szomszédaiktól.
Bjorn Lomborg, aki magát „szkeptikus környezetvédőnek” nevezi, s aki éveken át egyoldalúsággal és pánikkeltéssel vádolta a klímavédőket, újabban veszedelmesnek tekinti a globális felmelegedést, de úgy látja, hogy az emberiség az évmilliók során tanúbizonyságát adta alkalmazkodóképességének.
Ő is különféle technikai megoldásokat javasol, például úgy számol, hogy ha Los Angelesben és környékén egymilliárd dollárt költenének a háztetők és az utak fehérre festésére, akkor a helyi hőmérséklet nagyobb mértékben csökkenne, mint amennyivel a klímaváltozás folytán a következő 90 évben emelkedik majd. Lomborg voltaképp kevésbé eretnek álláspontot vall, mint az Economist, mert csak időleges megoldásnak tekinti az alkalmazkodást, a végleges megoldást újabban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenésétől várja.
Mégis heves bírálatot kap egy baloldali agytröszt, a Center for American Progress Action éghajlatvédelmi weboldalán Brad Johnsontól. A kritikus úgy érti, hogy Lomborg szerint ráérünk a klímaváltozás elleni harccal, hiszen tudunk alkalmazkodni. Ámde hogyan alkalmazkodhatnánk ahhoz, hogy tömegével tűnnek el a növény- és állatfajok? Hát ahhoz, hogy a nagy tengerparti városokat gyakori hurrikánok árasztják el? Ezen nem segítenek a gátak.
Hiába, ha egyszer valaki célponttá válik, hasztalan változtat álláspontján, egy ideig még biztosan tovább lőnek rá.