„Oroszországból nem lesz második Szovjetunió. Az állampolgárok korlátozás nélkül hozzáférnek a hírekhez, a magántulajdon intézménye működik, bárki szabadon átkelhet a határon, aztán hazajöhet, és vállalkozni is szabad” – írja Vlagyiszlav Inozemcev közgazdász és Oroszország-szakértő az American Interestben.
Elemzők előszeretettel állítják Oroszországról, hogy a kormányban meghatározó pozíciót elfoglaló egykori KGB-elit a szovjet idők mintájára totális diktatúrát hozna létre, hacsak a demokratikus ellenzék nem kerekedik az autoritárius és központosító rezsim fölébe. Ezen megközelítések abból indulnak ki, hogy a szabadpiac szükségképp együtt jár a demokratikus politikai intézményekkel.
Inozemcev szerint azonban szó sincs diktatórikus átalakulásról. Igaz, mint azt Medvegyev elnök is elismerte, vannak még hiányosságok, de azért Oroszország mégiscsak demokratikus állam: a kormányról szabad választások során dönt a nép. Arra sem mutat semmilyen jel, hogy a Kreml fel akarná számolni a tulajdon szabadságát és a szabad piacot.
Mindez azonban nem jelenti, hogy minden rendben van. Inozemcev azt állítja ugyanis, hogy Oroszországban újfeudális rendszer alakult ki. A rezsim lényege a politikai és a gazdasági elit olyan összefonódása, amely a társadalom egészét meghatározza. Az oligarchák a politikában is könnyen érvényre juttatják akaratukat, a Kreml cserébe viszont elvárja a lojalitást. A Dumában tucatnyi milliomos ül, és tekintélyes politikusok családtagjai egész üzletágakat uralnak.
„Oroszország korporatista állam, ahol a politika az üzleti élet része. A politikai ügyeket úgy oldják meg, mintha üzletiek lennének, az üzleti problémákra pedig politikai megoldások születnek” – foglalja össze a rendszer lényegét Inozemcev.
Ellentétben a diktatúrákkal, az orosz újfeudális korporatizmust nem az elnyomás, hanem az állampolgárok együttműködése tartja fenn. A társadalom és a bürokrácia minden szintjét áthatja a hierarchikus viszonyokat bebetonozó korrupció. Ellentétben a szovjet időkkel, ma mindent el lehet intézni és meg lehet venni – csak a megfelelő zsebbe kell csúsztatni a pénzt. A rendszer ugyan kollektív szempontból ésszerűtlen, ám az egyén számára sokkal kifizetődőbb a bevett korrupt módon előre jutni, mint szembeszállni a rendszerrel.
A fennálló viszonyokat erősíti a kontraszelekció intézménye – teszi hozzá Inozemcev. A feudális rendszer szereplői igyekeznek elkerülni, hogy hűbéreseik a fejükre nőjenek és konkurensükké váljanak. Ezért a hatalmon lévők a tehetségtelen, középszerű és gyenge hivatalnokok, politikusok és vállalkozók előremenetelét segítik. Így jó esetben is csak középszerű emberek kerülhetnek kulcspozícióba.
Így lehetett Szergej Ivanovból, az orosz kémhálózat meggyengítőjéből Putyin miniszterelnök-helyettese. Borisz Grizlov, aki egykor egy teljesen hasznavehetetlen vízszűrő feltalálásával szerzett magának hírnevet, 2001-ben belügyminiszter lett. Később a Duma elnökeként legendás kijelentésre ragadtatta magát: „A Duma nem megfelelő hely a vitákra.” A dilettantizmus győzelmét mutatja az is, hogy Anatolij Szerdjukov bútorbolt-igazgatóból lett védelmi miniszter. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója nem rendelkezik számottevő energiaipari háttérrel, Szergej Kirijenko, a Roszatom vezére pedig nem konyít az atomenergiához. Sőt, maga Putyin is a semmiből, nagypolitikai tapasztalat nélkül robbant be a politikai életbe. „A kortárs orosz elit jóval kevésbé hozzáértő, mint a szovjet bürokrácia.”
A rendszer stabilitásának kulcsa az ambiciózus fiatalok integrálása – jegyzi meg Inozemcev. A Lomonoszov Egyetem rektora és több tanszékvezetője kormánypárti politikus, biztosítva ezzel a hűbér-értelmiség utánpótlását. A középszerű, az előrejutást csak a hűbéri viszonyrendszernek köszönhető fiatalok kiválasztása már az egyetemi évek alatt elkezdődik. A feltörekvő fiatalok tudják, hogy a jólét kulcsa a hivatal. Inozemcev diákjainak 80 százaléka bürokrata szeretne lenni, hogy aztán saját érdekeinek védelmében mindent elkövessen a rendszer konzerválása érdekében. Nem véletlen, hogy 2000 óta egyetlen új ellenzéki párt sem alakult.
Az igazán tehetséges, a rendszerrel kiegyezni nem hajlandó fiataloknak esélyük sincs az előrejutásra. A rezsim azonban, hacsak teheti, kerüli a konfliktust, és nem alkalmaz erőszakot ellenük, inkább kitárja előttük az ajtót. Évente 40-50 ezer diplomás hagyja el az országot Nyugat felé. Erőt csak azokkal szemben alkalmaz, akik sem beilleszkedni, sem elmenni nem akarnak, hanem nyíltan szembeszegülnek. Ők Hodorkovszkij sorsára jutnak.