„Olyan időket élünk, amikor szinte bármit el lehet adni és meg lehet vásárolni. Az elmúlt három évtizedben a piac és a piaci normák vették át életünk irányítását” – olvassuk az Atlantic magazinban. A cikk szerzője Michael Sandel, a kommunitárius, más néven közösségelvű politikai filozófia egyik meghatározó alakja.

Sandel a nemrégiben megjelent Amit nem lehet megvenni, avagy a piac erkölcsi korlátai című, a megjelenése után pár hónappal máris bestsellernek számító könyvének legfontosabb megállapításait foglalja össze. Az amerikai politikai filozófus példák tömkelegével arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt harminc évben egyre inkább elterjedt a piaci szemlélet. Egyre többen és többet fizetünk az egészségügyi ellátásért és az oktatásért. A honvédelem ügyét zsoldosok végzik. Egyes amerikai börtönökben a gazdag elítéltek magáncellát bérelhetnek. Afrikai országok kihalófélben lévő állatok kilövését engedélyezik busás összegek ellenében. Számos ország pénzért kínál állampolgárságot. Dallas iskolái pénzjutalommal igyekeznek tanulásra bírni a diákokat. Mindez arra utal, hogy a piaci szemlélet az élet olyan területeire nyomul be, amelyekről korábban azt gondoltuk, hogy ezeket nem határozhatja meg a pénz.

A jelenség hátterében az 1980-as évek konzervatív forradalma, a leginkább Reagan és Thatcher által képviselt egyéni felelősség kultúrájának győzelme áll – nyilatkozta Sandel nemrég a Guernica magazinnak. Ezen felfogás szerint a politikai közösségnek az egyéni érdekek megvalósítását kell szolgálnia, nem pedig a szolidaritás megerősítését. Az elpiacosodás fontos eleme továbbá a közgazdasági szemlélet elterjedése, amely szerint a közgazdaság módszereinek alkalmazásával minden dilemma megoldható, beleértve az erkölcsi jellegű dilemmát. A közgazdaságtan eredetileg az egyéni és kollektív érdekek összehangolásának eszköze volt, mára azonban az értékmérés eszközévé vált.

Mindez azért rendkívül káros – írja Sandel –, mert az elpiacosodás főleg azokat sújtja, akiknek kevés a pénze: minél több mindenért kell fizetni, annál kevesebb jut a szegényeknek. Ez pedig társadalmi szempontból is aggályos: az egyenlőtlenség növekedése gyengíti a társadalmi összetartozást és a szolidaritást. A politikai közösséget egyre inkább kizárólag az egyéni célok megvalósítási eszközének tekintjük, ami lerombolja a közösségi erényeket – utal Sandel korábbi liberalizmuskritikájára.

Mindebből nem az következik, hogy a piac rossz, teszi hozzá Sandel. A kereslet és a kínálat rendkívül hatékony eszköze a javak elosztásának. Annak eldöntése azonban, hogy milyen javak elosztását bízzuk a piacra, nem közgazdaságtani kérdés. Morális szempontból elfogadhatatlan például a szavazatvásárlás, az önkéntes rabszolgaság, a gyerekek áruba bocsátása vagy a szervkereskedelem. A demokratikus nyilvánosság és döntéshozás lényege éppen az volna, állítja Sandel, hogy a piac határait a politikai közösség tagjai húzzák meg.

A könyv recenzensei szinte kivétel nélkül elismerik, hogy Sandel fontos problémára hívja fel a figyelmet, és a filozófiai szakzsargon mellőzésével széles közönséget sikerül megszólítania az érzékletes példák segítségével.

A szakmabeliek közül azonban sokan fanyalognak. A. C. Grayling arra hívja fel a figyelmet, hogy Sandel megfeledkezik arról, hogy az elpiacosodás korántsem új keletű fejlemény. Már Jézusnak is ostorral kellett kiűznie a kufárokat a templomból. A rabszolgaság ma már elfogadhatatlan, korábban azonban általánosan bevett jelenség volt. Mint ahogyan a szervek adásvétele és a legalizált szavazatvásárlás is.

Michael Ignatieff filozófus, aki korábban a kanadai Liberális Párt elnöke is volt, szobafilozófusi moralizálgatással vádolja Sandelt. Ignatieff egyetért azzal, hogy az elpiacosodás káros, és elsősorban a jóléti állammal szembeni konzervatív jobboldali politika eredménye. Azt azonban nehezményezi, hogy Sandel semmilyen útmutatást nem ad arra nézve, hogyan lehetne átültetni az általa vallott nézeteket a politikai gyakorlatba. Attól, hogy az erény természetéről akadémiai vitát folytatunk és a társadalom állapota felett siránkozunk, még semmi sem változik meg – figyelmeztet csípős recenziójában Ignatieff.

Nem igaz, hogy a piac társadalmi szempontból pusztító – teszi hozzá Herbert Gintis, a Közép-Európai Egyetem közgazdászprofesszora. A vallásszabadság és a demokrácia a szabadpiaci kapitalizmus útjára lépő államokban jelent meg. A piac ugyan személytelen kooperáció, de szabálykövetésre késztet: ha ugyanis a szereplők nem tartják be a piac játékszabályait, akkor nem működhet – jegyzi meg a kérdés kapcsán Samuel Bowles közgazdász.

Matt Welch libertárius publicista is arra hívja fel a figyelmet, hogy helytelen az erkölcsökkel szembeállítani a piaci szemléletet. Ebből a megközelítésből ugyanis egyebek között például az is következik, hogy a szervdonorokat nem szabad pénzzel ösztönözni, ahogyan azt Sandel is vallja. A jelenlegi szabályozás miatt évente több ezer vesére váró beteg hal meg. Ha nem lenne tilos az anyagi ellenszolgáltatás, bizonyára többen ajánlanák fel a fél veséjüket, és ezzel emberéleteket lehetne megmenteni. Furcsa, hogy Sandel a kormányzattól várja azon önkéntes cselekedetek betiltását, amelyeket ő erkölcstelennek tekint, ebben a kérdésben viszont nem zavarja a szenvedés – bírálja a piacellenes megközelítést Welch.