Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Berlusconi utolsó kísérlete

2012. december 18.

A szétesőben lévő jobboldal egyszemélyi vezére összevissza beszél, de még ebben az állapotában is félelmet kelt, s nemcsak hazájában, hanem külföldön is. A baloldali elemzők attól tartanak, hogy ez a félelem a végén még visszahozhatja Berlusconit a hatalomba.

„Kétségbeesett vállalkozásában a volt kormányfő már csak ellenfeleinek segítségére számít, s a korábbiakban ez a segítség nem is maradt el” − írja Ernesto Galli Della Loggia a Corriere della Serában.

Silvio Berlusconi, miután egy évvel ezelőtt Mario Monti személyében szakértő-kormányfőnek adta át a helyét, előbb közölte, hogy pártvezéri posztjáról is visszavonul, majd tudatta, hogy nem pályázik többé sem a miniszterelnöki, sem a köztársasági elnöki posztra. Pártja ekkor decemberre előválasztást tűzött ki, hogy az eredetileg tavaszra tervezett választásokra kijelölje miniszterelnök-jelöltjét. Egy héttel a kitűzött időpont előtt Berlusconi támadást indított Monti megszorító politikája ellen, s közölte, hogy személyesen száll harcba a brüsszeli és a berlini diktátum ellen. Pártja a parlamentben megvonta a bizalmat Montitól, a miniszterelnök pedig bejelentette, hogy a jövő évi költségvetés elfogadása után lemond. Emiatt egy hónappal az eredetileg tervezett időpont előtt, februárban lesznek a választások. Berlusconi váratlan populista fordulata nyomán az Európai Néppárt tudtul adta, hogy nem tekinti a pártcsalád tagjának, viszont Montit meghívta brüsszeli tanácskozására. Erre Berlusconi felajánlotta Montinak, hogy vegye át ő a jobboldal vezetését.

Michele Brambilla a La Stampában ebből arra következtet, hogy a volt miniszterelnök „vagy olyan zseni, akinek húzásait nem tudjuk követni, vagy pedig nagyobb bajban van, mint gondolta volna, amikor elhatározta, hogy visszatér a politikai csatatérre”. Máskülönben ő is Galli della Loggia aggályait osztja: úgy látja, hogy a Nyugat a nagy Berlusconi-ellenes hadjárattal könnyen felszíthatja a nemzeti ellenállás tüzét, a baloldali értelmiség pedig a jobboldal büszkeségét, s akkor Berlusconinak máris lesz mire támaszkodnia.

Maga Galli della Loggia egyenesen kéri a Nyugatot, hogy legyen tekintettel az olaszok nemzeti érzelmeire, és kerülje a kioktató hangnemet, a baloldalt pedig, hogy ne Berlusconi személyére koncentrálja választási kampányát, ahogyan szokta. Montit is bírálja, amiért a maga politikáját a brüsszeli igényekhez való igazodással igyekszik népszerűsíteni, amivel éppen a szándékolttal ellenkező hatást vált ki. Az egyszerű olaszok nagy tömegei nem bíznak az intézményekben, még a bíróságok becsületességében is kételkednek, s mivel ők fizették a legsúlyosabb árat a válságért, valamint a megszorításokért, hajlamosak lehetnek rá, hogy higgyenek Berlusconi választási ígérgetéseinek, amelyekkel a volt kormányfő egyáltalán nem fog fukarkodni. A baloldalról Galli della Loggia azt gondolja, hogy igen jó kapcsolatokat ápol a nagy nyugati lapokkal, Martin Schulzról, az Európai Parlament német szociáldemokrata elnökéről nem is szólva, és felveti, nem kellene-e őket rávenni, hogy ne ostorozzák annyit Berlusconit. Ezzel ugyanis csak azt érik el, hogy az egyébiránt már megbukott vezér a nemzeti méltóság merész védelmezőjének tüntethesse fel magát.

Galli della Loggia azt is megpendíti, hogy Berlusconitól el kell venni a kommunizmus egyetlen ellenfelének szerepét. Ezzel nyert ugyanis három választást az elmúlt húsz év során. Márpedig e faladatra csakis egy középen álló politikai erő vállalkozhat, amely a jobboldallal és a baloldallal egyaránt szemben áll. Egyébként kisebb csoportokból éppen ilyen választási szövetség szerveződik, és Montit agitálja, hogy álljon az élére. A miniszterelnök döntését a karácsony előtti napokra várják.

A Corriere másik veterán publicistája, Piero Ostellino szkeptikusabb hangot üt meg. A közép fellépésétől nem vár áttörést, mert nem hiszi, hogy ha Berlusconi az indulók között van, ne az lenne a fő kérdés, hogy ő vezesse-e az országot. Vele szemben viszont az előválasztás „egy volt pártapparatcsikot hozott ki győztesnek, az egykori Kommunista Párt szervezeti erejének köszönhetően”, és Ostellino szerint ez a baloldal nem fogja tudni fellelkesíteni a választókat. Az olaszok elmennek majd szavazni, de a dolgok jobbra fordultának reménye nélkül. „Magukban még mindig bíznak, hisznek benne, hogy valahogy majd elboldogulnak, de az a remény nem él bennük, hogy bárki jut is hatalomra, képes lesz megbirkózni az ő gondjaikkal.”