„Az emberi társadalom sokféle alakot öltött már, de globális társadalom még sosem volt” − olvassuk a Financial Timesban Mark Mazowernek, a Columbia tanszékvezető történészprofesszorának véleményét egy frissen megjelent műről.

A megbírált szerző sem akárki: Sir David Cannadine tucatnyi kötetet publikált, évek óta a Princetonon oktat történelmet, de megjárta korábban Cambridge-et és a Columbiát is. Legújabb könyve, az Osztatlan múlt Mazower szerint is értékes munka, átfogó képet nyújt ugyanis arról, hányféleképp próbálták a történészek értelmes rendbe szedni a múlt darabjait. Idáig Mazowernek nincs is ellenvetése. Hanem azt már nem tudja elfogadni, hogy a történészeket egyfajta szenzációhajhászás vezeti, amikor egymással szembenálló erők és érdekek harcait ábrázolják. Márpedig Cannadine azt állítja, hogy a szakma olyasféleképp viselkedik, mint a bulvárlapok, s ezzel csak mélyíti a különféle társadalmi csoportokat, vallásokat és nemzeteket elválasztó árkokat, holott valamennyien egyetlen közösséget alkotunk, mert hiszen az emberiség alapvető érdekei közösek. E közös érdekeket Cannadine sokkal nyomósabbnak tekinti, mint az emberiséget megosztó hat csoportképző elemet, a vallást, a nemzetet, az osztályt, a nemet, a fajt és a civilizációt.

Mazower felhívja a figyelmet arra, hogy hiszen az újabb kori történettudomány sokat tett a nemzetállam mítoszának rombolásáért, továbbá két, Cannadine szerint megosztó történelemszemléletet is a védelmébe vesz. A marxisták szerinte nem abszolutizálják az osztályszemléletet, mivel céljuknak éppen az osztálytársadalom meghaladását tekintik. A nacionalisták, legalábbis a 19. századi liberális nacionalisták pedig nagyon is képesek összeegyeztetni hazafiságukat a nemzetköziséggel, például a nagy olasz nemzetegyesítő, Mazzini egyúttal nagy internacionalista is volt, nem véletlen, hogy Wodroow Wilson amerikai elnök is a csodálói közé tartozott. Ő is egyszerre volt elszánt hazafi és internacionalista.

Az emberiséget megosztó különbségek meghaladása szép cél ugyan, folytatja Mazower, ámde mégsem tagadható, hogy a történelmi folyamatoknak vesztesei és nyertesei egyaránt voltak, és nem állítható, hogy ez a történészek műve volna. Ők csak ismertették a tényeket. A bíráló nem érti, miért kellene úgy beállítanunk a dolgokat, mintha a milliárdosok és a szegények érdekei egybeesnének. Az osztályfogalmat igen hasznos eszköznek tekinti a múlt leírásában. Mint ahogy fontos eszköz volt a munkásmozgalmak kezében is. Ugyanígy szép dolog, hogy a nemek között ne keltsünk ellentétet, de tény, hogy a feminista mozgalmak sok mindent megváltoztattak a társadalomban, és a történészek mégsem mehetnek el emellett szó nélkül. Hasonló következtetésre jut Mazower a faji ellentétekkel kapcsolatban is. A polgárjogi mozgalmak ennek tudatosításával vitték valamire Amerikában, s harcuk nélkül az újkori történelem nem értelmezhető. A nacionalizmus pedig előbb felszabadító jellegű volt, csak később torkollott zsarnokságba (ahogy ez már más mozgalmakkal is megesett).

Cannadine viszont csak egyfajta szolidaritást tart elfogadhatónak: az emberiség irántit. Minden más összetartó érzés megosztó, tehát káros. Mazower ellenben, függetlenül attól, mi káros, mi nem, mindenekelőtt elkerülhetetlennek tartja a tények bemutatását. Azon felül nem is tart minden konfliktust károsnak, sőt azzal érvel, hogy olykor éppen az ellentétek juttatják érvényre az igazságot. Ráadásul Mazower az emberiségre való hivatkozást nem tartja kevésbé problematikusnak, mint a hat megosztó szolidaritást, melyet Cannadine elvet. Az emberiség ügye ugyanis szintén alkalmat adott ideologikus visszaélésekre, s ha vannak is közös érdekek, azért ezek mögött valóságos közösség nem áll. Márpedig a történészek nem a légüres térben működnek, hanem maguk is részei egy-egy közösségnek. Így teljes objektivitásra nem, csak arra törekedhetnek, hogy a különböző történelmi narratívákat és perspektívákat korrekt módon bemutassák. Sőt, írhatnak közösségük uralkodó nézeteivel ellentétes szellemben is, de akkor sem függetlenek tőle. Igaz, volt teljesen steril történettudományi vállalkozásra is példa, csak éppen nem volt benne sok köszönet: az UNESCO világtörténet-sorozata teljes kudarc volt, az Európai Unió hasonló kísérletei pedig ugyancsak értelmetlen pazarlásnak bizonyultak. Ennek magyarázatát Mazower abban látja, hogy sok közös dolog van, mely az embereket egybefűzi a földön, de közös történelmük nincs, mivelhogy nincs közös társadalmuk.